hansestadt

az igen, igen, a nem, nem. fehér-szürke erkélyen téblábolok.  piros fehér zöld festéknyomok a párkányon... a nagy kikötő esőben, a hely, ahonnan indulok. a raktárakban három tonnányi, felhalmozott remény. sokan dolgoztak rajta, fáradt mélységek, puha tenyerek. furcsa rátétek, halványbordó falak. kávéillatot képzelek az autóablakból. mesélnek. éjszaka van és meleg és édes olajillat, ez pedig már a valóság, a hídról. alvás közben kel fel a nap, a hegyeken átfut a vonat, egy kis darázs voltál a fejemben, éberálomban néhány óra alatt elmúló, hirtelen immunbetegség. szardínia test, hajópadlóra érkezem, várnak a friss zsömlével, sós lében ázik a szeme. salzburgban egy dal aztán egy másik, én vagyok. hamburg, végállomás, december. madárcsapat csicsereg. nem telik az idő, szűk terek, macskakő. bicikliket hagytak az úthoz kötve, emlékszel? mi is otthagytunk nürnbergben egyet. karcsúbbak lettek a fák, a leveleket nem takarítják. olajosak ezek is, vastagok. a pékség hiányzik neki, nem én. ébredj fel, mi vagyunk. oldalszalonna alufóliában, adventi naptár. kinyitjuk az ablakot, nincs hideg. a vállamban fájsz, a jobb agyféltekét káposzta fedi, rámosolyog egy kék-fehér porcelántál. három kabát járkál az utcán. önműködő, elektromos mécsesek.