You got me singing

Leonard is a real genious. Or just a sincer man in an inhuman world.

"You got me singing

Even tho’ the news is bad

You got me singing

The only song I ever had

You got me singing

Ever since the river died

You got me thinking

Of the places we could hide

You got me singing

Even though the world is gone

You got me thinking

I’d like to carry on

You got me singing

Even tho’ it all looks grim

You got me singing

The Hallelujah hymn

You got me singing

Like a prisoner in a jail

You got me singing

Like my pardon’s in the mail

You got me wishing

Our little love would last

You got me thinking

Like those people of the past"

valami semmi

A legnagyobb veszély az, hogy amint a középkorban még tudták, "ahány lépést teszel Isten felé, annyi lépést tesz feléd a Sátán". Metafizikai nyelven: a világosság felé vezető úton megtett minden lépés mélyebb sötétséget idéz.

A megszabadulás nem változtatás, gondolkozás, erőkifejtés, tevékenység eredménye, hanem feleszmélés arra, hogy minden gondolkozás fogság, minden gondolat csapda, minden erőfeszítés bilincs, amely a megszabadulás útjában áll. Megszabadulni úgy tudok, hogy minden aktivitást levetek, érzéket, értelmet, gondolkozást, képzeletet, intuíciót, cselekvést magamról lefejtek, a hét daimón köréből kilépek, a világot, mint nemlétező varázslatot elvetem és a valóság közvetlen látását (szaksatakara), ami az emberi lélek eredendő látása, helyreállítom. 

Amikor már nem akarod, akkor szabadultál meg tőle.

Ha a segítség szervezett keretek között zajlik, ha az irgalom már egy gépezet, ami nem titkos, nem szemérmes, hanem magamutogató;  minden reménytelen. Ha nem látunk többé, ha nem látjuk többé egymást, minden reménytelen. Ha nem érezzük egymást, reménytelen. Elvárunk, de nem adunk, követelünk és nem nyílunk. Elfutnánk, de nincs hova. A reménytelenségtől nincs hova futni. A szív sötétjétől nincs hova futni. Ha a világ partján ülök a haláltól néhány tizedmilliméterre, csak néhány tizedmásodpercre, minden gesztusod örök lesz számomra. Legszebb angyalom,  őröm a halál. Ő ad értelmet a perceimnek, ő tesz fontossá téged. Fuss tovább, tehetetlenségeddel neked kell elszámolnod. Szeretném ha mozdulatlanná válnál, ha egy percig érezném, hogy itt vagy. Nem vagy jelen. Máshol vagy. Mégis. Én nem ejthetlek ki a kezemből, mert a fekete fáklya, a vég, alakot ad neked, kirajzolódsz, álmaimban visszatérsz. Csak menj, elengedlek, és nem teszek feléd egyetlen lépést sem. Egymás után futtok, egymástól akarjátok az igazat. Történelemtől, hatalomtól, szavaktól. Egymástól, így nem juttok el sehova. Szeretnék visszajutni az erdőbe, a löszfal tövébe, az illatokba, a vízmosásokba, a létbe, a szemekbe a fák törzsein. Emberekhez, akik szeretni tudtak, akiknek halálát nem tudom feldolgozni, mert haláluk nincs, nem létezik mert itt vannak a szívemben. Emberekhez, akik meghaltak, mert nem tudtak élni, emberekhez akik feladták. Emberekhez, akikhez tartozom, de még nincsenek itt. Emberekhez akik távol vannak, de hozzám tartoznak. Feléjük tartok. Szeretnék visszajutni az erdőbe, a rétre, gyerekkoromba. A szabadságba.

A pillangó álma

" A tornyokat árnyékukkal mérik, nagy embereket azokkal, akik rosszat mondanak róluk."

" Ha enni akarsz, ne sértsd meg a szakácsot."

" Távoli víz nem olthatja a közeli tüzet."

" Ha türelmes vagy a harag pillanatában, száz nap gondot takarítasz meg."

" Kis türelmetlenség nagy terveket dönt romba."

" Ha egyik szavunkkal nem tudunk eredményt elérni, kár a többiért."

" Korlátolt fiak elődeikkel dicsekednek."

" Fedd magad, mintha másokat feddenél, ments másokat, ahogyan magadat mentenéd."

" Ha nem teszel semmit felebarátodért, hiába imádkozol Buddhához."

" A nagy fa vonzza a szelet."

"Amíg nem kéred az emberek szívességét, jóindulatúak."

"Az éjjel ezer terven gyötrődtem, de reggel mentem a régi utamon."

"Ha sikert akarsz, kérd három öreg tanácsát."

"A bölcs méh sohasem száll letört virágra."

"Néha még az istenek és a halhatatlanok is követnek el hibákat."

" Az írástudó könyvekről beszél, a mészáros disznókról."

" Minél ostobább valaki, annál boldogabb."

" A Mester mondotta: "Akinek nincs hivatala, az ne foglalkozzon a kormányzás dolgaival."

A Mester mondotta: "Ju, megtanítsalak-e arra, mi az igazi tudás? A tudottról tudni, hogy tudjuk; a nem tudottról pedig tudni, hogy nem tudjuk: ez az igazi tudás."

"Aki tudja, hogy ostoba, megmenekül a nagy ostobaságtól; aki tudja, hogy téved, megszabadul a nagy tévelygéstől. Ám a nagy tévelygők életük végéig sem szabadulnak és a nagy ostobák sohasem lesznek okossá.

Ha hárman vándorolnak, még ha egyikük téved is az út felől, céljukat mégis elérik, hiszen a tévelygők száma csekély.

De ha már ketten tévednek, bárhogy igyekezzenek is, mégsem jutnak sehova sem, hiszen a tévelygők vannak többen. És most, mikor az egész ég alatti világ tévelyeg, hiába is mutatnám az utat, könyörgéssel se mennék semmire. Ó, milyen szomorú ez!"

Csuang-ce

A mester mondotta: "Tanulni és nem gondolkodni; hiábavaló fáradtság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes."
Kung-ce

"Ki bölcs, nincs saját szíve,
hanem, csak olyan, mint a sokaságé.
Jó a jókhoz és
jó a gonoszokhoz is:
jóságát elnyeri.
Hisz az igazaknak és
hisz az álnokoknak is:
igazzá így válik.
Bölcsként az ég alatt,
világ kavargása mind szívébe fér.
A sok ember mind fürkész, hallgatózik;
A bölcsnek csak gyermekek ők mindannyian."
Lao-ce

Eidolon, azaz az értelem bálványának ledöntése

"Mit akart költő úr ezzel a verssel kifejezni?
- Semmit - mondta szelíden a költő.
- Ezt elhiszem, de úgy gondolom, hogy ezt némileg zavarosan csinálja. Általában az a vélemény, hogy ilyen felhőkarcoló szörnyűség még nemigen jelent meg magyar nyelven.
- Nem a tiszta értelem kifejezését kerestem - mondta szelíden a költő.
- Ez teljes mértékben sikerült.
- Egy hangulatot akartam megrögzíteni.
- Minő hangulatot, ha szabad kérnem?
- Hogy az érzelem mérónja a titkok mélységeinek lemérésénél odvába húzódik a fekete pillanatok elől - mondta szelíden a költő.
- Igen - mondtam megdöbbenve. - Igen. De azért mégis szeretném, ha valamivel világosabban...
- Nagyon szívesen - felelte szelíden a költő. - A költemény halvány visszhangja annak a gránitostornak, amely ott csattog a lélek rengetegében. A szív kamrái titkos járatokon megtelnek a velő gondjaival, és vad zuhanással ereszkednek a csiga teljén lábélláb vízgőzvíz hastájhas...
- Elég, elég! - kiáltottam rémülten, és - felébredtem."

A reménytelenség könyve

Weöres Sándor:
A reménytelenség könyve
1

Sóhaj a vízben, bölcső sóhaja,
sóhaj a földben, a vérben, a csontok közt:
Minden reménytelen.

Rontsátok le a templom-romot
és egy nap újra-épül.
Kapuján írás, mint a pokolén:
"Hagyjatok fel minden reménnyel. "

Nem fölfele épül, hanem lefele
a templom. A pokol.
Cserepei szakadatlan bontásban hullanak.
Zöld-kötésű nagy könyve
kallódik egy szúvas padon.

Ha kéred a zöld-kötésű nagy könyvet:
a bontási-terv rajzait kapod helyette,
nagy, zörgő tekercseket.

Reménytelen minden, minden reménytelen.
Görnyedj le, vessz el.
Ez a templom tanítása.


2

A porontyok, ebihalak, eleven kocsonyák kidugják fejüket,
nézésük, mint a vízgyürü, terjed.

Terpeszkednek, mégis aprók.
Aprók, mégis ott vannak mindenütt.
Ime: mint öreg bárkák,
teleragadtunk poronttyal, ebihallal, eleven kocsonyával.

Néz a kék és néz a zöld, néz ránk,
a kék és a zöld, mely alulról jött.

Minden reménytelen,
mert nincs út, csak alulról hozzánk.
Lentről látogatjuk önmagunkat, csonttalan kísértetek.


3

Habos a homály - a mi homályunk, a homály virága,
csupa hab és tajték ez a virág,
mozdulatlan szirmai csupa hab és tajték.

Mint álomban, úszol a véget nem érő nedvességben.
Senkise kérdi: ki vagy.
Csak nevedet kérdik,
okmányaid és rendszámod,
habban és tajtékban, szirmok között,
holt táblákat dobál az örvény: erre tilos, arra tilos,
minden tilos és megszabott a habban és tajtékban,
hisz oly mindegy, merre ficánkolsz.

Reménytelen, minden reménytelen,
mint híg, nedves álomban,
míg egy nő selyem-bugyogója kivillan,
s az álomi nővér combjai közt
a lucsok-özönben elolvadsz.


4

Remánytelen! Reménytelen!
Jegyezd meg e szót, dobd el a többit.

Ne kivánj szabad lenni: reménytelen.
Ne kivánj rab lenni: reménytelen.
Ne kivánj gazdag lenni: reménytelen.
Ne kivánj szegény lenni: reménytelen.
Ne kivánj élni: reménytelen.
Ne kivánj meghalni: reménytelen.
Reménytelen, reménytelen.

Mert a förtelem beözönlött a lét szivéig,
mert az iszonyat betört a nemlét szivéig:
a halálban sincs béke többé.

Irtózz minden javulástól:
tudod, mi rejlik mögötte.
Irtózz minden élvezettől:
tudod, mi rejlik mögötte.
Irtózz minden törvénytől:
tudod, mi rejlik mögötte.
Reménytelen, reménytelen.

Ne vállalj mást, csak a teljes homályt,
a tökéletes sötétséget húzd magadra,
burkolózz bele.

Reménytelen! Reménytelen!
Jegyezd meg e szót, dobd el a többit.


5

Éjjel, ha lovak lépése dobban:
s sehonnan semerre patái ezek.

Csupa út, csupa mozgás,
és mind: sehonnan sehova.

Ne hagyd, hogy hamis úttal, hamis léptekkel becsapjanak.
Most nincs más, csak hamis út, hamis lépés.

Kihúznak ágyadból, vagy műhelyedből
és összevissza kiabálva erre-arra cipelnek,
te mosolyogva ingasd fejedet: Reménytelen!

De nem: inkább hallgass, ne szólj semmit,
mint a kődarab, semmit se szólj.


6

Mert a förtelem beözönlött a lét szivéig,
mert az iszonyat betört a nemlét szivéig:
a genny elöntötte a világot,
nem csak kívül, az események arcát fekélybe borítva:
gyökerén megmérgezte a világot.

Figyeld: a barmok hangja megváltozott.
Mintha ölnék őket, úgy nyöszörögnek és üvöltenek.
Falánkok, fürgék, mint régen,
de hangjuk merő nyomoruság.
Ők nem érzik, nem tudnak róla.

Figyeld: a virágok illata megváltozott.
Gyönge és kesernyés.
Ők nem tudnak róla, nem érzik.

Figyeld: a gyümölcsök íze megváltozott.
Kényszeredett és alig-édes.
Ők nem érzik, nem tudnak róla.

Olyan lett mindegyik évszak, mint a kacagó vak-leány.
S minden, mint a hülye, ki nem sejti igazi nyomorúságát.

Ha figyelheted halottaidat
s a meg nem születetteket és nem-létezőket:
hosszú fekvő árnyékon, mely mint a lóca,
ülnek és sírnak.
S ha figyelheted a testteleneket:
menekülnek, füstöt vet a szárnyuk.

Mert a förtelem beözönlött a lét szivéig,
mert az iszonyat betört a nemlét szivéig:
a halálban sincs béke többé.


7

A magasság úgy elsötétült,
hogy a fény roncsa már csak a pénzé, a párté, a szerelemé.
Nézd a bankokat, gyüléseket,
a kocsmákat, a bordélyokat:
ott búcsúzik, összesűrűdve, a ragyogás maradéka.

Nézd a kertben ülő családot:
rajtuk még sugár ömlik el,
párnázva mozgásukat:
De szívük retteg: mit hoz a holnap?

Szerelmespár lépdel az utcán:
villanásnyi fény.
Mögöttük a végtelen sötétség.

Átoknak hangzik, pedig áldás:
Ess össze, vessz el,
ez az utolsó áldás a világon.
Hagyj fel minden reménnyel: ez a végső nyitott kapu.


8

Ne várj csodát:
mibennünk meghalt az Isten,
mibelőlünk kihalt az Isten.

Hited arra jó, hogy csörgesd, játssz vele,
hogy könyörögj valakihez, ki nem több, mint egy kitömött madár,
mint egy kóró, melyen szél fütyül.

S ha hitetlen vagy:
saját butaságod imádója vagy,
önmagadat okádod a büdös levegőbe.

Hited babona,
hitetlenséged babona.

Ne vállalj mást, csak a teljes homályt,
a tökéletes sötétségest húzd magadra,
burkolózz bele.


9

Szaladó szürke oszlop,
nem kőből: megőrült levegőből és tehetetlen porból:
tánc ez, vigasság!

"Holnap meghalok úgyis:
ma dúskálni akarok benned, égő város! "
"Jól van: tipord le
testemet és gondold: anyádé. Mi akarsz még? "

A reménytelenség igéi
köszöntik a szaladó szürke oszlopot,
köszöntik a táncot, a vigasságot
örök egykedvüséggel.


10

A sötétség pohara ez,
a reménytelenség könyve.

Ime a reménytelenség: az utolsó remény!
Görnyedj le, vessz el:
átoknak hangzik, és ime az utolsó áldás!

Boldog, aki nem vár javulásra:
tudja, mi rejlik mögötte.
Boldog, aki nem vár élvezetre:
tudja, mi rejlik mögötte.
Boldog, aki nem vár törvényre:
tudja, mi rejlik mögötte.

Boldog, aki nem vár semmit
és a teljes sötétséget magára ölti.

Mert ma a szaladó szürke oszlop
tanít a végső szóra: Reménytelen!

Magának van jövőképe?

Kérdezte Széphelyi tanár úr egykoron. Weöres Sándorral válaszolok, föld nélkül. Talán pár év múlva lesz annyi pénzem, hogy vegyek egy darab földet valahol....

"Nem sokat törődöm irodalmi sikerrel, magam kedvére irogatok; nem leszek rászorulva, hogy firkálásból éljek, szerzek egy doktorátust és talán állást is kapok majd; ha nem, akkor is van jó sárga kavicsos csöngei föld a talpam alatt - megvan a megélhetésem és ami siker és pénz az irással kapcsolatban csöppenik hozzám, azt indokolatlanul jövő ajándéknak tekintem, érthetetlen természeti tüneménynek". 

/Weöres Sándor Füst Milánnak, Pécs, 1935. november 27./