Őszi est a budai balkonon

Valahol a Parlamentnél
Vörösen kelt föl a hold.
Kigyúltak a hidi lámpák:
Hiba volt.
Lent a parkban elsötétült.
Húros madár földalolt.
Rátutult a bécsi hajó:
Hiba volt.
Akkor jött az Asszony mellém.
Sóhajtott és rámhajolt.
Villamosok csilingeltek:
Hiba volt.
Megzörrent az ág alulról
S elsuhant egy barna folt.
Kint egy ajtó becsapódott:
Hiba volt.
Csillogott a Duna habja.
Fölsírt bennünk mind a holt.
Hivogattak... s itt maradtunk:
Hiba volt, hiba volt.

/Gellért Oszkár/

Nem szándékom

Nem szándékom, hogy kérjelek a jóra.
Perzselő szomjat kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy hívjalak a jóra.
Korgó éhet kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy kérjelek és hívjalak.
Ha nem iszol meg engem: torkod lángot vet.
Beled összefacsarodik, ha nem eszel meg engem.
Nem kérdem: akarsz-e követni.
Választhatsz köztem és kínod között,
S a kínt választani gyáva vagy – igen gyáva.
Nem tervem, hogy vonjalak a jóra.
Lépést sem teszek érted.
Nem tervem, hogy várjalak a jóra.
Magad kívánsz jönni hozzám.
Hogy vonjalak és várjalak: nincs oly jelem.
Kicsiny vagyok, mint a porszem.
Szolgád vagyok, de meggörnyedsz előttem.
Királyom vagy, de meg kell görnyedned előttem
Mert ostobán bántál hatalmaddal – igen ostobán.
Kicsiny vagyok, mint a porszem,
S az Atya megnevez engem,
S az Anya karján visz engem,
Mert szomjat fakasztok benned a jóra,
Mert éhet támasztok benned a jóra:
Mert hiába hívtak téged a jóra.