Tavaszi blues

Fénycsíkot húz a paplanon,
A dallamból szőtt március,
Papírpohár az asztalon,
Nem látlak többé, jól tudom.
Papírpohárban otthagyott,
Szomorú-büszke nárciszok,
Ma néma csöndben álmodom,
Sosem lehetnél oltalom.
... Fahéj a kalácsban,
Lehetek a kulcsod a zárban,
Lehetek a fű a pipádban,
De veled élni nem tudok.
... Kosár a palánkon,
Lehetek a párna az ágyon,
Lehetek a gomb a ruhádon,
Nélküled élni nem fogok!

Minden egyéb csak imagináció

Akarsz-e

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfõre ülni,
borból-vízbõl mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú õszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragõzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprõ, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretõt,
színlelni sírást, cifra temetõt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Angyalföld

Nem angyalok laknak itt. Inkább velejéig emberek. Az októberi eső pötyögteti száraz szürke ruhájukat, míg  megkerülik a panelházat. "Eltűnt a polcról, az egyetlen igazi kakaó" - mondja egy néni a boltban és szitkozódik tovább hosszan, csendesen. (Riadtan nyilall belém, hogy az én nagymamám kiskoromban milyen kakaót főzött... nem nesquick volt, hanem igazi, kakaóbabból készült sűrű, meleg, otthonos illatú, keleti élvezeteket idéző, fenséges őrlemény). A tízemeletes panelház negyedik emeletén lakom. Hallom az ágyból még éjfélkor is az 1-es villamos surranását. Életemben először van TV-m, bizarr öröm, hogy átlagember lehetek, és hagyom magam agymosni egy kicsit. Egyébként a tömbökre oly jellemző furcsa zajok vannak, és mindig azt hiszem, hogy megjön valaki. Kopácsolás, porszívószörny-zúgás, Hangok, morzék: a lakógép életjelei. A fűtést még nem kapcsolták be. Várunk a melegre. Hétköznapok jönnek. 

Amikor egyedül vacsorázol
És magaddal bújócskát játszol
És otthonról hazamennél
Akkor érzed, hogy magányos lettél

Mikor a tükörben idegen az arcod
És eluntad végleg a harcot
Mert tudod, hogy sohase nyertél
Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak
Hogy nem vagy egyedül
Hogy más is ugyanúgy magányos
És másnak sem sikerül

Nem vigasztal, hogy sokan vagyunk
Hogy sokan vagyunk egyedül
A magány, az nem az, ami körülvesz
Hanem az, ami hiányzik - itt belül

Mikor az évek már összefolynak
És nem jelent semmit a holnap
És magadtól fel se kelnél
Akkor érzed, hogy magányos lettél

Amikor semmi sincs, ami fontos
És nincs már kedved a szóhoz
És mindegy, hogy kit szerettél
Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak…

Szeptember

Falevelek színeit
aratja a szem.
A levelek földre hullnak,
de
az emlékezetben
fölfele szállnak a szivárvány szeptemberek
a színek gravitációs törvénye szerint.

Azt álmodtam,

A Levéltündér.

hogy WC-k falaira festem a verseim. Valami vetélkedés-szerű dolog volt B.-vel. 

Máskülönben tavasz óta alig álmodom. Álmaim nagyon ritkák, homályosak és könnyen el is illannak... De gyertek álmok és ősz tündére (filcből)! Hívd a barátaid, a gesztenyéket, és a gesztenyék barátait a süniket és hívjátok majd a telet is - várlak Titeket. Most jönnek a számomra kedves évszakok, melyekben inkább otthon vagyok.

Hajnal

Fekszem pucér gondok között,

harapják rólam az időt,

mint ekszkavátor a meleg

álmos és puha rögöket.

Hajnal. Fél négy. Virrad az ősz.

A fény gazdag és erős.

Künn ébrednek a kipihent

zajok. Most haldoklik a csend.

Kitágult szívvel figyelem

e szép halált s e fényesen

mosolyogó születést. Utat

tör a viharnyi indulat

bennem, a vágy, hogy magam is,

kilesem szilárd titkait,

így lebírhatatlanul és

ilyen parázs, ilyen merész

életet éljek, sugaras

tavasz-vérű, virgonc kamasz,

érlelve magamban az őszt - -

Fekszem pucér gondok között,

s - dolgozni! - serkent a szabad,

a lombosodó akarat;

hogy ahányszor hajnalodik,

velünk keljenek álmaink.

Szilágyi Domokos

(1960)