égtájak

menj csak be magányod kapuján az erdőbe
ahol mindig voltál gyerekkorodban
nézd meg a százszorszépeket
tűnődj az ibolyákon
vessz el a fák szabályos rendjében
maradj ott a löszfalaknál
ezek a félelmet jelképezik

ne de tartson soká
mert fecskék bújnak a lösz odúiba
és beszélnek hozzád.

te nem vagy rémbohóc
ember vagy és most kezdődik az életed.
én a patakban vagyok elrejtve
a víz csillogásában vagy egy tavaszi illatban
de igazság szerint
visszamennék már oda, ahonnan jöttem
miért kellett idejönnöm?
talán te vagy a válasz
arra, hogy miért születtem meg

a páncél megpuhul cél nélkül
a test pedig bádogos lesz.
a kard kicsorbul hús nélkül
és megrozsdásodik vér nélkül
használd ölésre
vagy használd ölelésre

a fájdalom és a szenvedés
megszűnik a szív nélkül.
a nyugat beleomlik
a hamisított keletbe
mint a kínai pulóveres
nagymellű konyhásnénit
ölelő kisfiú

Attila Marcel mindig, örökre

Attila Marcel

Szerelmes téma egy Wagner-operában

Mindent elmondtak már rólad

Mindent leírtak már rólad

Bizonyára Te vagy a városban az utolsó romantikus.

Bizonyára Te vagy a világon az utolsó romantikus.

Barbár, kegyetlen és végtelenül sebezhető.

A szerelem nem rólad szól, a szerelem arról szól, aki érzi,

és arról, ahogyan képesek vagyunk látni a világot,

ahogyan képesek vagyunk még érezni.

Köszönöm Neked Attila Marcel, hogy létezel.

Miért is érintenélek?

Talán megölné a szerelmet, kihunyna az utolsó érző szív is a világon. 

Nekem elég, hogy létezel ...

gyémántemberek - az attila marcel témára...

Splendid Isolation

kegyetlen gyémántemberek

én mindig is szerettelek...

ahogy a művész-szivet

a szivet, mely nem ad

csak szív

ez itt az apály
vánszorgok
átnéz rajtam
szemével készíti az ábrákat
szilánkjait vetíti rám
széthasítja villanó
szemeivel az arcomat
szemeiből ömlik rám a fekete
kútmélyi fájdalom

aztán elvonul
ideküldték harcolni
a nők imádkoznak érte
lávák fölött jár
aztán a folyóparton
magas lovon ügető
magányos figura

kék körülötte a táj
kék az életem

gyémántemberek - az attila marcel témára...

kegyetlen gyémántemberek

én mindig is szerettelek...

ahogy a művész-szivet

a szivet, mely nem ad

csak szív

ez itt az apály
vánszorgok
átnéz rajtam
szemével készíti az ábrákat
szilánkjait vetíti rám
széthasítja villanó
szemeivel az arcomat
szemeiből ömlik rám a fekete
kútmélyi fájdalom
aztán elvonul

fehér testét ideküldték
a világba harcolni
nők imádkoznak érte
fortyogó lávák fölött jár
aztán a folyóparton
magas lovon ügető
magányos figura
kék körülötte a táj
kék az életem

attila marcel

attila marcel

kegyetlen gyémántember

szemeidből ömlik rám a fekete, kútmélyi fájdalom

My man is the real thing,
A hard, brutal man.
I see death up close,
in the burning embers of his eyes.

He does to me what nobody dares,
He covers my body with bruises.
He strikes me, he gives? me black eyes,
he makes my life "la vie en bleu".

My man kicks me around,
But there is no one else like him.
It's no laughing matter,
three hundred and twenty pounds and a half of him
that it takes my breath away, never to return.
He is a barbarian, he is cruel,
My Attila Marcel

I will find his virtues,
with the help of God's mean right hand.
and I'll? remain stunned until easter
in the abused fool's paradise

My man is the real thing,
A hard, brutal man,
Very soon I will see death up close,
in the burning embers of his eyes.

Árgyilus

Az almafák szegélyét
csipkévé verte a szél
A villám két úttá hasadt a szemedben
Hátam mögül érkezett a fény

Csak egy apró megjegyzés

Megrohadt a gránátalma. A király visszavonul.

Szabó T. Anna: SZEMBEN

1.
Tükörbe nézz, ott van az ördög:
ez az arccsont, ez a szemöldök,
az üveges üres tekintet,
ami belülről figyel minket,

fészket rakott a koponyában,
tőle mozog a nyelv a szájban,
nélküle a test összetört rög:
tükörbe nézz, ott van az ördög.

2.

Tükörbe nézel, ott van Isten:
pórusaidban, sejtjeidben,
csak működik benned nyugodtan,
nem bámulja magát, csak ott van,

nem kér, nem szólít, nem nevez meg,
nem mondja azt sem, hogy szeretlek,
mert nem vagy és a tükör sincsen:
tükörbe nézel, ott van Isten.