Spontaneitás és hitelesség

"A mai kultúra a személy hitelességét, értékét a spontaneitásra való képességben látja, hogy szabadon ki tudja fejezni érzelmeit, hogy kifelé is olyan, mint belül. 

Ebből a szempontból a szeretet akkor tűnik igaznak, nagylelkűnek, ha spontán. Úgy tűnik, mintha a gondolkodás, a döntés, az önuralom elvenné a szexualitás természetességét. Gyakran merevségnek tűnik, ha szexualitásunkkal a szeretet logikájából következő program szerint élünk, és nem feltétlenül akkor, amikor legerősebben vágyunk rá; és úgy tűnik, hogy a személy hitelességét az adja, ha spontán módon követi saját hajlamait. 

Valójában spontaneitás helyett spontaneizmusról kellene beszélni, hiszen a valódi spontaneitás nem azt jelenti, hogy olyanok vagyunk kifelé, amilyenek belül, hanem, hogy olyanok vagyunk kifelé, amilyenek belülről szeretnénk lenni. Hiszen amit az ember önmagában talál az nem mindig pozitív;  jó érzések és helyes törekvések gyakran együtt élnek a rivalizálással, agresszivitással, bizonytalansággal, félelmekkel stb. Ezért meg kell tanulnunk, hogy felismerjük legintimebb vágyainkat, hogy el tudjuk dönteni, melyiket követjük és melyiket nem. Chiara Lubich írja, hogy a hitelesség azt jelenti "hogy magamból az igazi valómat akarom adni", vagyis azt a részt, mely leginkább megközelíti az én igazi énemet. Ez arra kötelez, hogy a személyiségünk legérettebb részeihez legyünk hűségesek. 

Ebben az értelemben a spontaneitás és hitelesség nem eleve adott dolgok, hanem meghódítandó célok; az elején gondolkodásra, erőfeszítésre, önuralomra van szükség, de aztán minden tényleg spontánná válik, az akarat is.

Aki megértette a szeretet értékét, az tudja, hogy mennyire fontos hallgatni, kiüresíteni önmagunkat, hogy befogadjuk a másikat minden örömével és fájdalmával. De nem könnyű azonnal ebbe az állapotba helyezkedni; az elején az akarat erőfeszítésére van szükség, hogy félreállítsuk saját belső világunkat. Ez persze nem spontán módon születik, és ez az állandó törekvés, hogy elfelejtjük magunkat, hogy nevethessünk a nevetővel, és sírhassunk a síróval (míg igazából arra vágyunk, hogy minket hallgassanak meg, értsenek meg, könnyítsenek terheinken), akár színjátéknak is tűnhet, az őszinteség, a hitelesség hiányának. Idővel aztán egyre kevesebb erőfeszítést kér az, hogy a másik világát magunkra vegyük, és egyre természetesebbé és spontánabbá válik. Az igazi hitelesség az érzelmek, az értelem, az akarat és az ösztönzések közötti összhangban van."