"Koraérett fiatalemberként igen elevenen élt bennem mindazoknak a reményeknek és törekvéseknek a haszontalan volta, amelyek az emberek többségét szakadatlanul űzik. Egyhamar rájöttem ennek a hajszának az embertelenségére is, amelyet akkoriban szorosabban rejtettek a képmutatás és a szép szavak álarca mögé, mint ma. A gyomrának a létezése mindenkit arra ítélt, hogy részt vegyen a hajszában. A gyomrot kielégítette a hajszában való részvétel, a gondolkodó és érző embert azonban nem. A hajszából az első kivezető utat a vallás mutatta, amelyet a hagyományos oktató-nevelő gépezet minden gyerekbe beleplántált. Így lettem én is - noha vallástalan (zsidó) szülők gyermeke voltam - mélyen vallásos, ez azonban már 12 éves koromban hirtelen véget ért. A népszerű tudományos művek olvasása során hamarosan meggyőződtem arról, hogy a bibliai történetek jó része nem lehet igaz. Ennek következményeként szinte fanatikus szabadgondolkozóvá váltam, amihez az az érzés társult, hogy az állam szánt szándékkal hazudik az ifjúságnak; ez lesujtó hatású volt. Ennek az élménynek az lett a következménye, hogy bizalmatlanná váltam minden tekintéllyel szemben, szkeptikussá lettem a mindenkori társadalmi környezetben élő meggyőződésekkel szemben - ez a beállítottságom később sem szűnt meg, noha az ok-okozati összefüggésekbe való jobb bepillantásom következtében veszített eredeti élességéből.
Világosan látom, hogy az ifjúság hamarosan veszendőbe ment vallási paradicsoma az első kísérletem volt arra, hogy megszabaduljak a "csak személyi érdekeltség" bilincseiből, abból a létből, amelyen a vágyak, remények és primitív érzések uralkodnak. Ekkor ott állt előttem a tőlünk függetlenül létező külső világ, amely nagy és örök rejtély ugyan számunkra, de legalább részben hozzáférhető szemléletünk és gondolkodásunk számára. Szemlélése szabadulásként hatott rám, s hamarosan rájöttem, hogy sokan, akiket becsültem és csodáltam, a vele való odaadó foglalatoskodásban belső szabadságra és biztonságra találtak. Félig tudatosan, félig tudattalanul az a legfőbb cél lebegett előttem, hogy ezt a személyünkön kívüli világot a lehetőségek keretén belül megértsem. A jelenben és a múltban élt hasonló beállítottságú emberek és ezek eredményei voltak az én elválhatatlan barátaim. Az e paradicsomba vezető út nem volt olyan kényelmes és csábító, mint a vallási paradicsomba vivő; de megbízhatónak bizonyult, s sohasem bántam meg, hogy ezt az utat választottam.
Amit itt elmondtam, csak bizonyos értelemben igaz, mint ahogyan egy néhány vonásból álló rajz is csak korlátozott mértékben ábrázolhat egy bonyolult, zavaros részletekkel teli tárgyat. Ha valaki kedvét leli a szépen egymáshoz illeszthető gondolatokban, lényének ez vonása mások rovására erősebben kifejlődhet, s egyre erősödő mértékben határozhatja meg mentalitását. Az illető egyén később visszapillantva esetleg úgy érezheti, hogy egy egységes és rendszeres fejlődésen ment át, pedig valóban kaleidoszkópszerű egyes élményekből tevődött össze. Hiszen a külső helyzetek sokrétűsége és a pillanatnyi tudattartalom szűk volta az emberek életét bizonyos mértékig atomizálja. A magamfajta ember fejlődésének az a fordulópontja, hogy fő érdeklődési köre lassanként és egyre jobban távolodik a pillanatnyitól és a csak-személyitől, s a dolgok gondolati megértése felé fordul. Ebből a szempontból tekintve a dolgot, a fenti vázlatos megjegyzések annyi igazságot tartalmaznak, amennyi ebbe a rövid keretbe belefér.
Mi tulajdonképpen a "gondolkodás"? Amikor érzéki benyomások hatására emlékképek merülnek fel bennünk, ez még nem "gondolkodás". Amikor a képek sorozatokat alkotnak, amelyek minden tagja újabbat kelt életre, az még mindig nem "gondolkodás". Amikor azonban egy bizonyos kép sok ilyen sorozatban visszatér, éppen visszatérése következtében az ilyen sorozatok rendező elemévé válik, amennyiben az egyébként összefüggéstelen sorozatokat összekapcsolja egymással. Az ilyen elem szerszámmá, fogalommá válik. Szerintem a szabad asszociációról vagy "álmodozásról" a gondolkodásra való átmenetet az a többé-kevésbé uralkodó szerep jellemzi, amelyet a "fogalom" ebben játszik. Önmagában véve nem lényeges, hogy egy fogalom érzékelhető és reprodukálható jegyhez (szó) kötődjék; ha azonban ez bekövetkezik, a gondolkodás másokkal közölhetővé válik.
Milyen jogon - kérdezheti az olvasó - bánik ez az ember olyan gondtalanul és primitív módon ennek a problematikus területnek az eszméivel, s meg sem próbálkozik azzal, hogy valamit be is bizonyítson? Íme a védekezésem: Gondolkodásunk szabad játék a fogalmakkal; a játék jogosultságát a segítségével az érzéki élményekről nyerhető áttekintés adja. Az "igazság" fogalma ilyen képződményekre még egyáltalán nem alkalmazható; erről a fogalomról szerintem csak akkor lehet szó, ha a játék elemeire és szabályaira vonatkozóan messzemenő megegyezést (konvenció) sikerült már elérni. Nem kételkedem abban, hogy gondolkodásunk nagyobb részt jegyek (szavak) használata nélkül, s ráadásul messzemenően tudattalanul megy végbe."
Nessun commento:
Posta un commento