A parton egy fiú nagyon bámult engem. Különös, csodás barátság volt. Én rajzoltam, ő polipokra vadászott.
Jelen
Élni. Élni kell. egyszercsak rájössz, hogy élni kell, mert senki se tud élni helyetted. Megélni. Ha nem jó, akkor nem jó. Hiába a kötelesség. Mi az, ami használna? Ami tényleg használna? Az én életemet én tudom élni. Mások életét majd megélik mások. De vajon menni fog-e? Nem tudok magamról gondoskodni...
nem erőltetett semmit
nem követelőzött
nem nyomult
nem szitkozódott
nem vihogott
nem jelentkezett
nem aludt
nem pihent
nem tanult
nem feleselgetett
és az égiek adtak neki helyet a semmiben
Információ-visszatartás. Nem túl keveset, inkább túl sokat tudunk. Az egész élet legnehezebb dolga visszatartani azt a sok mindent, amit megéltem és nem elmondani a tudatlanoknak azt, ami nem rájuk tartozik. Még így is sokat beszélek, de a legmélyebbről hallgatnom kell. Arról nem lehet beszélni, talán csak a művészet nyelvén. Emlékszem 16 évesen annyi jó gondolatom volt és nem írtam le. Máig bánom. Visszatérve: ez a legnagyobb próbatétel. Nem megterhelni azzal az embereket, amit nem fognak elbírni. Főleg saját magamtól kellene őket megvédeni. Hányszor kaptam ellenkezőjét és hány nehézségtől kímélt meg családtagjaim bölcsessége. Hallgattak. A legjobb, amit tehettek.
Geek. Tegnap hallgatva egy interjút Reisz Gáborral és Ferenczik Áronnal ahogy beszéltek arra jutottam, hogy esetleg én is egy geek vagyok... Vagy nem? Külső szemmel, a jómunkásemberek felől nézve, sok az üresjárat, mondja Gábor. Úgy tűnik, mintha egész nap nem csinálnánk semmit. Pedig egy alkotó ember mindig minden idegszálával jelen van. Összerakja a dolgokat. Gondolkozik. Nincs egyetlen perc "szabadideje" sem. Az élete és a figyelme maga a munka. Még így is elcsodálkozok néha, hogy mennyi mindent csinálok. Közben pedig valami nincsen rendben. Túl hosszúra nyúlik a várakozás. Mindenben. Ezt csak én teszem hozzá, hogy a kreatív embernek nincs ideje szórakozni és társasági életet élni mert nem tudja értelmezni ezeket a fogalmakat. Nem az élmények közötti különbség jelenti a legnagyobb különbséget az emberek között, hanem az, hogy milyen mélységben élik meg azt az élményt. Az lehet világmély, lehet feketelyukmély is. De jó lenne egy kis könnyedség egy kis szabadon engedés. Valaki, aki mellett tudok dolgozni mert segít nekem és felnézhetek rá. Így is rettentően tisztelnek az emberek és hagynak "alkotni". De mekkora felelősség ez! A csinálás kényszere. Leblokkol. Mikor fogom felfogni ezt a sok kegyelmet?
Sündisznók. A sündisznók általában a szúrós oldalukkal fordulnak egymás felé. Elég baj. Mi lenne, hogyha a puha, lágy résszel csatlakoznának?! Az olyan szép lenne. Már-már émelyítően szép. Persze az is lehet, hogy felfordul a gyomrom a harmóniától. Vágyok rá, menekülök előle. Nem értem minek. Hát ez a baj? Hiszen anélkül is elvoltam az utóbbi időkben. De mi lesz így velem? Amikor közelít a Harmónia és a Szeretet már érzem is, ahogy a tüskék kezdik belülről bizsergetni a bőrömet. Szeretnének kibukkanni a bőrömön át, és vráh kardozni, kardozni. Annak kéjes öröméhez hasonlít, amikor a sebre tapadt vart letéped és csíp és fáj és jó! Sündisznók selymes hasa. Add meg Uram nekünk, hogy ez is eljöjjön egyszer.
Nessun commento:
Posta un commento