Még tudok sírni: van nedvesség, tenger vagy folyó. Hogy betakarjam a fázó medreket. Hogy érezzem a bőrödbe hatoló szelet. Nem szárítja ki mások könnyeit - üveggolyókkal játszom. Kit érdekelnek az ilyen finom hangolású koccanások? A felszáradt könny helyén keményebb lesz a bőr, de majd megpuhítom. Puhán kell tartani a bőrt, de nem a szépség miatt. Hanem azért, hogy a fájdalom tűszúrásai még apró lélek-kutakat nyissanak a pórusokon át. Kiizzadom magamból a tengernyi halált. Sóznám az életedet. Mit szólsz ehhez, apa? Onnan fentről szépnek tűnik mostmár a város? Szomorú még a farmerdzsekid? Hova buggyan nikotinsárga bajuszod? Isten szakállába vegyült? Itt lenn még egyedül vagyok, kutatom az örökséged, a gyerekkorod középmély csellóhúrjait. Áthangolni a múltat - összhang keresés. Az emberek arca mozaik. Melyik részecske bennük a sátán? Vagy csak a lapocskák dőlésszögében kereshető a finom elmozdulás - a halál felé billenő irány? Honnan tudhatnám...én is csak ember vagyok. Csak a káoszt tömörítő határvonalak, rezervátumok rendszereiben, erdőiben látok.
Nessun commento:
Posta un commento