Attila Marcel mindig, örökre

Attila Marcel

Szerelmes téma egy Wagner-operában

Mindent elmondtak már rólad

Mindent leírtak már rólad

Bizonyára Te vagy a városban az utolsó romantikus.

Bizonyára Te vagy a világon az utolsó romantikus.

Barbár, kegyetlen és végtelenül sebezhető.

A szerelem nem rólad szól, a szerelem arról szól, aki érzi,

és arról, ahogyan képesek vagyunk látni a világot,

ahogyan képesek vagyunk még érezni.

Köszönöm Neked Attila Marcel, hogy létezel.

Miért is érintenélek?

Talán megölné a szerelmet, kihunyna az utolsó érző szív is a világon. 

Nekem elég, hogy létezel ...

gyémántemberek - az attila marcel témára...

Splendid Isolation

kegyetlen gyémántemberek

én mindig is szerettelek...

ahogy a művész-szivet

a szivet, mely nem ad

csak szív

ez itt az apály
vánszorgok
átnéz rajtam
szemével készíti az ábrákat
szilánkjait vetíti rám
széthasítja villanó
szemeivel az arcomat
szemeiből ömlik rám a fekete
kútmélyi fájdalom

aztán elvonul
ideküldték harcolni
a nők imádkoznak érte
lávák fölött jár
aztán a folyóparton
magas lovon ügető
magányos figura

kék körülötte a táj
kék az életem

gyémántemberek - az attila marcel témára...

kegyetlen gyémántemberek

én mindig is szerettelek...

ahogy a művész-szivet

a szivet, mely nem ad

csak szív

ez itt az apály
vánszorgok
átnéz rajtam
szemével készíti az ábrákat
szilánkjait vetíti rám
széthasítja villanó
szemeivel az arcomat
szemeiből ömlik rám a fekete
kútmélyi fájdalom
aztán elvonul

fehér testét ideküldték
a világba harcolni
nők imádkoznak érte
fortyogó lávák fölött jár
aztán a folyóparton
magas lovon ügető
magányos figura
kék körülötte a táj
kék az életem

attila marcel

attila marcel

kegyetlen gyémántember

szemeidből ömlik rám a fekete, kútmélyi fájdalom

My man is the real thing,
A hard, brutal man.
I see death up close,
in the burning embers of his eyes.

He does to me what nobody dares,
He covers my body with bruises.
He strikes me, he gives? me black eyes,
he makes my life "la vie en bleu".

My man kicks me around,
But there is no one else like him.
It's no laughing matter,
three hundred and twenty pounds and a half of him
that it takes my breath away, never to return.
He is a barbarian, he is cruel,
My Attila Marcel

I will find his virtues,
with the help of God's mean right hand.
and I'll? remain stunned until easter
in the abused fool's paradise

My man is the real thing,
A hard, brutal man,
Very soon I will see death up close,
in the burning embers of his eyes.

Árgyilus

Az almafák szegélyét
csipkévé verte a szél
A villám két úttá hasadt a szemedben
Hátam mögül érkezett a fény

Csak egy apró megjegyzés

Megrohadt a gránátalma. A király visszavonul.

Szabó T. Anna: SZEMBEN

1.
Tükörbe nézz, ott van az ördög:
ez az arccsont, ez a szemöldök,
az üveges üres tekintet,
ami belülről figyel minket,

fészket rakott a koponyában,
tőle mozog a nyelv a szájban,
nélküle a test összetört rög:
tükörbe nézz, ott van az ördög.

2.

Tükörbe nézel, ott van Isten:
pórusaidban, sejtjeidben,
csak működik benned nyugodtan,
nem bámulja magát, csak ott van,

nem kér, nem szólít, nem nevez meg,
nem mondja azt sem, hogy szeretlek,
mert nem vagy és a tükör sincsen:
tükörbe nézel, ott van Isten.

Szabó T. Anna Szemben című verse kapcsán

Még tudok sírni: van nedvesség, tenger vagy folyó. Hogy betakarjam a fázó medreket. Hogy érezzem a bőrödbe hatoló szelet. Nem szárítja ki mások könnyeit - üveggolyókkal játszom. Kit érdekelnek az ilyen finom hangolású koccanások? A felszáradt könny helyén keményebb lesz a bőr, de majd megpuhítom. Puhán kell tartani a bőrt, de nem a szépség miatt. Hanem azért, hogy a fájdalom tűszúrásai még apró lélek-kutakat nyissanak a pórusokon át. Kiizzadom magamból a tengernyi halált. Sóznám az életedet. Mit szólsz ehhez, apa? Onnan fentről szépnek tűnik mostmár a város? Szomorú még a farmerdzsekid? Hova buggyan nikotinsárga bajuszod? Isten szakállába vegyült? Itt lenn még egyedül vagyok, kutatom az örökséged, a gyerekkorod középmély csellóhúrjait. Áthangolni a múltat - összhang keresés. Az emberek arca mozaik. Melyik részecske bennük a sátán? Vagy csak a lapocskák dőlésszögében kereshető a finom elmozdulás - a halál felé billenő irány? Honnan tudhatnám...én is csak ember vagyok. Csak a káoszt tömörítő határvonalak, rezervátumok rendszereiben, erdőiben látok.

kék mediterrán

Barcelonáról ez jut eszembe és Picasso kék korszaka. És a reggel, amikor a kis Pablo kimegy a Barcelonettára egy-két kis falapocskával megfesteni a tengert. Gaudí is úgy nyilatkozott, hogy szeret építkezni és dolgozni de olykor ki kell mennie egy kicsit a tengerhez. Halvány rózsaszín, azúrkék, fehér öböl. Azóta kicsit fakult a kép. A tenger egy szelíd előrejelzés. Mit sejthetett akkor a jövőről? A saját jövőjéről?  Épültek a házak akkoriban, szinte hallani a kopácsolást, nagyon sok minden épült, ezek okkersárga felületek a festményen, ahova még a darukat is ráfestette. Lerajzolta a baromfiudvart, nem tudom hogyan, de ezen a ceruzarajzon erősen érezni lehet a vakító napsütést. A port, a szagokat. A mezítlábas járkálást. A corugnai udvarban megörökítette a fiókáit etető madárkát kerekded idomokkal, és a kicsiket is, ahogyan nyújtják anyjuk felé a nyakukat. Ez a természet idillje. De milyennek érzékeli egy 14-15 éves művészkamasz a felnőtteket? Az idős férfiakról készített portréi megdöbbentő vallomások erről. 

Ez az ember alulról néz fölfelé, egészen nyugtalanító rosszindulattal. Pablo talán nem hallucinál, amikor ördögi vonásokat fedez fel ebben az öregemberben. Én is láttam egy-két ilyen alakot a Barri Gotik sikátoraiban, ahogyan gyanakvóan méregetnek és beleszippantanak cigarettájukba. 

Azt hiszem, hogy fontos megérteni a kezdetet az életműben, erre ad lehetőséget a barcelonai Picasso Múzeum. Együtt nézni a korai tengervázlatait és a háztetőkről festett kék képeit a város fényeivel, a tengerrel, és azzal a finom, az én szívemnek oly kedves melankóliával, amit más mediterrán városokban nem tapasztaltam. Nem is annyira a tájban, inkább az emberekben... Aztán ott van a falon még két korai önarckép is. 

Szépen felöltözve, de kifejezetten zárkózott arccal ábrázolja önmagát. Nem is az ijedtség inkább a borzongás érződik ezen a festményen. (Ilyen szakállas figurák társaságában bizonyára érthető). Vagyis egyszerre érzékelni a jelent, akár egy-egy modell életének hátterét, másrészt mindent tudni előre, ez a kamaszkor. Tanulás is, de már tudás is, hiszen a teljesség felől érkezik a töredezettségbe. A másik portréból nem a borzosság, a dekadencia és a feltűnően nyújtott arc, hanem éppen ellenkezőleg, a kerekség árad. Kiismerhetetlen mint egy madár tekintete. Nem tudom miért, de valahogy ezt a kerekdedséget inkább Picasso férfi énjéhez kapcsolom, ahhoz az énjéhez, aki csíkos pólókban, kigyúrt felsőtesttel remekel, a másik nyújtott arcú képet pedig az animához kapcsolnám inkább. Az a kép belseje felé eső szem elmerül másik régióban. A barna árnyékok beharapják, összevérzik a ruhája elülső részét. A másik, külső szem érdekesen kivillan, ez a "figyelő énhez" tartozik. Sokkal magamutogatóbb, társadalmibb ez a festmény, és egy évvel későbbi, mint a kócos portré,1896-os.  

Az elsőáldozás - ennek egy érdekes márványszobor-változata megtekinthető a Palau Nacionalban, a nagyobbik múzeumban - című képen a még mindig mindössze 15 éves Picasso bemutatja nekünk szakmai tudását. A nagyméretű olajképen a fehérbe öltöztetett kislány ruháján és az oltárra terített selyemterítő anyagának csillogásán van hangsúly. Az apa arckifejezéséből Manet figurái jutnak eszembe. Komoly és kissé fásult ez a férfi, ahogyan ünnepélyesen asszisztál lánya egyházi beavatásához, Picasso talán a hasonló arcszerkezetű apjáról - akiről szintén szerepel egy festmény a múzeumban - mintázhatta. Mintha ő is a jövőbe tekintene - látna, tudna mindent előre. A lány arcánál szinte minden nagyobb súlyt kap a képen, az apa vagy akár a bájos félmosolyú ministránsfiú könnyed mozdulata, amivel egy vázát igazgat. Picasso-t nem érdekli az ártatlanság, őt a redők érdeklik! Tőle teljesen idegen a Gottfried Benn által is annyira kritizált "angyali minőség". Lazaság, szomorúság, titok, érzéki örömök. Mindez egy egészen vidáman fénylő, negyvenötfokban földre érkező napsugaras keretben, életté áll össze. Így tudnám összefoglalni Picasso alapirányultságát és emellett érdekes módon Barcelonáét is.

Gaudí

"A szépség az igazság ragyogása, s mivel a művészet szépség, nem létezhet igazság nélkül". 

"Az igazság keresése arra készteti a szépséget, hogy elkerüljön minden felesleges dolgot". 

"Az igazság megismeréséhez a dolgokat nagyon alaposan kell tanulmányoznunk".  

(Gaudí)

Gaudí azon a ponton helyezkedett el, ahol keresztezi egymást az egyiptomi és görög geometriai tudás, valamint a bibliai és liturgiai, más szóval a zsidó-keresztény jelképrendszer. Gaudí szerint a 7,5-ös szám felet meg az "emberfa" eszményének, vagyis ez hasonlatos leginkább az emberi test arányaihoz, így ennek kellett alapul szolgálnia az ő nagy templomához, mely rokonságban állt a természettel. Ily módon az "architektonikus erdő" emberi dimenziót kapott, formáját az ember alakja határozta meg, amely a szépség par excellence letéteményese. Gaudí fáradhatatlanul dolgozott az ember test vázán annak érdekében, hogy a Sagrada Familiába helyezendő szobroknak a legjobb formát adhassa. Az emberi csontváz szerkezete iránti érdeklődése onnan eredt, hogy véleménye szerint "egy ember jellemét és vonásait a csontváz felépítése határozza meg". Így tehát a később töltelékanyaggal beburkolt, mozgásban lévő emberi alakban mutatkozik meg az " élet, vagy is a szépség". Az emberi test magasságát két egymásra helyezett négyzet adja ki. A fej testhez viszonyított aránya 1/7 vagy 1/8 a klasszikus görög művészetben.Ezt a két számot vonta össze Gaudí. A kettő között van a 7,5. Az egyiptomi geometria arányaiban a piramis 3-4-5 arányú, derékszögű háromszögből áll. Ez a három szám is aránylik a 7,5-höz hiszen, 3+4=7 és 3+5= 8. Itt is a két szám között találjuk meg az eszményi arányt. A 12-es a másik fontos szám a Sagrada Familia arányainál. 3+ 4+5= 12. A hét a tökéletességet jelenti, a nyolc pedig a teljességet. A hét az emberi tökéletességre utal, amely nem tudja, nem is akarja elérni az isteni tökéletességet. 

A természet nem ismer sem egyenes, sem pedig ívelt felületeket, csakis görbét vagy hullámosat. A szintézisre törekvés jegyében Gaudí összekötötte a korlátozást jelentő görbét és a végtelent jelentő egyenest. Az eredmény ellépést jelent a kétdimenziós felülettől a háromdimenziós felé, mely eleganciája révén elvarázsol, emellett a fény kiváló elosztójának bizonyul, mivel sajátos konkáv és konvex formáinak mozgása irányítja, szinte dédelgeti a beérkező nyalábokat. A görbült felületek használata, melyhez az ihletet Mongétól kapta, Gaudí építészetének alapvető jellegzetessége. Ez a felület a maga egyszerűségével nyilvánvalóvá teszi a szigorúan lineáris (egyenes által uralt), másrészt a szigorúan hengeres (ív által uralt) felületek elégtelenségét. A görbült felületek nem igénylik a párkánnyal történő díszítést, mivel a fény természetes játéka életet ad nekik. A Sagrada Familiának nincs szüksége frízekre. párkányokra, vagy díszítő szalagmintákra, hanem a paraboloidokon felül csak színekre.

Eckhart mester XXII. János pápa bullája által elítélt tanításai

"Akik nem keresnek semmit, sem megbecsülést, sem hasznot, sem mélységet, sem szentséget, sem jutalmat, sem a mennyet, de akik mindenről lemondtak beleértve azt is ami a sajátjuk - ilyen emberekben dicsőül meg Isten".

"Isten a lelkeket szereti és nem a világi ténykedéseket."

"Teljesen Istenné alakulunk és változunk át; éppen úgy, ahogy a szakramentumban a kenyér Krisztus testévé változik át, úgy változtat át engem saját Lényével eggyé és nem hasonlatossá. Az élő Istenre, igaz, nincs különbség."

Egy férfi

kicsit mindig mosolyog
kicsit mindig halkan befelé sír
lelke flamingó alakú
rózsaszín rágógumi
szemei távol úsznak
apró acélkék halak
átsiklanak a halálon
aztán ott, túl a mindenen
felébred.
Aljosa ő,
egy félénk és szelíd Dosztojevszkij-hős

Expressionistische Glasmalerei

az üveg itt nem engedi át a fényt.

ezért úgy ítélt felette az idő, hogy

hogy izzóval világítják meg,

s izzik.

a szent a purgatóriumban szenved.

modern vallás: a szenvedésbe vetett hit.

Jegyzetek a nürnbergi gótikáról

Rénszarvasszánban ülünk a dombon

Majd siklik a táj az agancsok között,

de szarvasunknak címeres szive is van.

Nekem kell Szív ahhoz, hogy gondolkodjak.

Fegyverére néz az ész

Észrevétlenül szólok igazat

A Tudat elcsikorog a fehér sikláson.

hirtelen megijedtem a rajzolt arctól,
mintha egy koponya lenne
pedig a halál
semmi arcú

az angyal nemtelen.
férfi kezén német felnőtt úr csücsül
egyetlen hamiskás mosolyú
germán szobor
talán latinizmus szűrődött bele.
"ask questions before you get too involved"

az igazi mosoly az, amiben
a száj már nem vesz részt.
"enyhén" etruszk hatás

Mikor az Ész számolja a szív munkáját
szebben ünnepel
A zene már beköltözik s belül munkál
Az alma... Hoppá!
Mostmár értem miért olyan hamiskás a mosolya.

A göndör haj egyik oldala lassabban nő, mint a másik.
Nem vesz tudomást az időről.

Szent István tágra nyitott szemgolyója
Ember is, szent is.
És király.
Térjetek meg!
Szentek vezetnek.
Csak a szentek mosolyognak igazán.

Kelmébe foszlott kéz. S
békakirály, békekirály
mikor leszel?
kezét köntösébe rejti
mert már nem tesz,
a foszlás Isten munkája
halandó angyal
kinek keze látható, segítsége fogható

Adjatok tüzet, hogy lejöhessünk közétek.

Itt az ég ujjong
én egy gyerek nézőpontjából bámulom
csíkos, büszke nyakát
nagyon alulról
ő így még nagyobb.

"fontos a sorrendiség"
ki nem mondott szavaidat ismétlem
én, a nő
az értelem-erő

L. azt mondta, hogy vigyáznak ránk ezek a szobrok
Vigyáznak, de nem állnak vigyázzban
A királyok szemöldöke fel van vonva
Hátukat mindig támasztja egy eszme.

L. azt mondaná, mielőtt lerajzolod,
gondold el a mozdulatot!

Ne félj a rengetegtől
a véletlen kitisztítja azt!

kő-rügyek bimbózzatok ki bennem
az élő kő
lélek-formáját
foszló idő őrzi

a szerzetes lába alatt
egy alámerítkező férfi
lábai elkoptak
mert sokat gyalogolt

meg kell tanulnod hallgatni
az igaz áldozat néma
még hosszú, elejtett ujjai között
pihen a szó

nem kell mindent megrajzolni,
elég a lényeg.

Hogy csodállak, Dante, Altdorfer, Michelangelo
ti rendszert héroszként megszülők

a figyelem oltárán ég a csend
megtisztítja a tereket
a templomban félénken állsz
mintha elhagyott volna az őrangyalod
elbújok előled a bozót mögé
és nem hallom a zenét
még nem jött el az ünnep ideje
még várni kell, míg szeretni tudunk