Camus: Közöny

"Az ember mindenképp hibás egy kicsit."
"Valóban vasárnap volt mindenütt."
"Úgy érzem érdekes dolgokat mond. Különben nincs rá okom, hogy ne beszélgessek vele."
"Az alvó ház szívéből úgy szállt fel lassan ez a sírás, mint egy csendből kicsírázott virág."
"Egy perc múlva kérdezte, szeretem-e. Azt feleltem, ennek nincs értelme, de hát azt hiszem, hogy nem. Akkor elszomorodott. De míg az ebéddel foglalkozoitt, különösebb ok nélkül megint csak nevetett, de úgy, hogy kénytelen voltam megcsókolni. Akkor tört be szobánkba Raymond-ék veszekedésének a lármája."
"Azt feleltem, hogy az ember élete úgysem változik, hogy az egyik élet olyan, mint a másik, s hogy én az itteni életemet kedvemre valónak találom."
"Szerettem volna visszatartani, s valahogy megmagyarázni néki, hogy vágyódom a rokonszenvére, nem azért, hogy jobban védjen, hanem, hogy úgy mondjam, csak úgy természetesen. (...) Nem akart megérteni engem, s úgy láttam, hogy haragszik. Szerettem volna meggyőzni arról, hogy olyan vagyok mint bárki más, teljesen olyan, mint bárki más."
"Tulajdonképpen nincs gondolat, amihez ne lehetne hozzászokni."
"Ő tovább is Istenről óhajtott volna beszélni, de én közelebb mentem hoizzá, s próbáltam megmagyarázni néki, utoljára, hogy nincs sok időm. Azt a keveset, ami hátravan még, nem akarom elvesztegetni Istennel."