"Itt az én régi szobám ablakától kezdve egy zöld tenger hullámozik. A muhar úgy felnőtt négy hét alatt, hogy egy vonalat képez a teteje, amibe minden belefulladt. A körtefák felett nőtt; és magos virágos georginák fölé nőtt, úgyhogy a virág nem látszik ki belőle; egresek, veresszőlők beledőltek a bürkökbe, és a felfutók minden fajtája felmászott az ágakra, lombokra. Sohase láttad mását ennek. A legyek, pillangók ide menekedtek mind, ebbe a zöld vadonba. Itt-ott széles, érdes tapintatú füvek közül, valahol a sötétből piros rózsák néznek ki s a tarka szemű floxok. A zsályák elnyúltak, mint a szürke kötélvégek; és a levendulák vad oldalágakkal kapaszkodtak a tormalevelekbe, hogy megláthassák a napot. Te ilyen szépet még nem láttál. Reggeltől estig tudnék úszni ebben az élő-eleven zöld rengetegben, amint simogatnak, fogdosnak minden oldalon, míg tovább törtetek előrefelé..."
Rebi néni vagy Rebi mama inkább csúf, mint szép, nagyon szerény, engedékeny, mindig kissé szomorú, szive tele szeretettel s azzal a vággyal, hogy azt a sok szeretetet valakire pazarolja - így ismerte meg a kis gyermeket, aki neki mindene lett. (...) A kis István Rebi néni szobájában lakott, ez a jó lenány gondozta s játszott vele, elmondta a kis fiucskának azt a sok mesét és történetet, amivel lelke tele volt.
Nessun commento:
Posta un commento