művészkert

három napja az aranykorban élek, nincs idő, ez az ottliki "minden megvan", most megfestem, medve barátom a hajnali háztetőket is...hallani a bogarak neszeit a délutáni csöndben. lányok ülnek a kertben (művészettörténész-növendékek mind) szabálytalan alakzatokban, fejüket belelógatják a mézes fénybe, plaketteket gyúrnak, vagy festenek.

este hatkor tettem le az ecsetet, végül hegyes orrú lett a Giotto-Madonna: másolatot készítettem egy A3-mas méretű seccot, még hétfőn vakoltuk le a táblát hozzá, egy a háromhoz mész és sóskúti homok arányban. ettünk hétfő este sókúti szőlőt is... elvileg minimum kétszer kellene alapozni, de ez most csak kísérletezés, próba, minden csak játék, bár a festő lány-tanárunk viccelődik azzal egyre komolyabb hangsúllyal, hogy ők festők-restaurátorok csinálják itt maguknak a konkurenciát.

ez adatott. minden hálám övé aki ezt így elrendelé: itt egy kis kert a józsefváros közepén, egy hétig, itt vagyunk nyolcan, szebb mint egy nyaralás, csendbékefény. ezt a régi lóistállóból műteremházakká alakított ódon kertet, egy apró fakapu választja el az omladozó vakoltatú nagy bérház-palota-belső kertjétől, (József utca) de csak azért, hogy a hosszú szőrű félénk tacskó, Klári ne tudjon elkószálni...ezt ma reggel mondta nekem a kert nagyasszonya M. Szűcs Ilona festőművész, ahogy kibandukolt hozzám nyitni a kis kaput. férje néhai Martsa István, szobrász, Ferenczy Béni tanítványa. Ilona Berény Róbert tanítványa volt, de főleg Szőnyi-tanítvány, a kedvenc témáján a tájképeken érződik is hatása. kert alatt surranó macska, boldog, mozgalmas városi látkép ablakból, tájak, tájak tájak, vidékek legbelül, ahol a keresű édessé ízesül: komoly, törékeny, idős néni, a mosolya viszont már apró mezei virágos-derűs. régen Pintyőkének nevezték: a férje és a Béni bácsi, de azt hiszem úgy láttam: Borsos Miklós is Pintyőkének dedikálta néhány gyönyörű grafikáját, ami most is ott van a műteremben. Az ő lánya szobrász-restaurátor Martsa Piri, aki minket restaurátori ismeretekre tanít, vetít, és mesél, ez az ő otthona, tehát. Itt van még Böbe, nálam csak kicsit idősebb festő, aki szabadságharcos katonákat fest ködös csatamezőkön, és ezüst keresztet hord az apácaruha-szerű kék festőoverállja alatt a nyakán, és a haját is hátraszorítja, mindig. sokszor kérték őt az osztálytársai, még amikor a Szabadoshoz járt, hogy engedje ki a haját, mert olyan szép úgy. ki is engedte akkor muszájból, de aztán visszaszorította megint. jó ember különben, derűs egyéniség, azt hiszem. Martsa Piroska mesélte, hogy apukája amikor a főiskolába jártak, előadásokra az anyukájával, úgy udvarolt neki, hogy willendorfi vénuszokat mintázott kenyérbélből és azzal dobálta szíve meg. azért ez már komoly szándékot tükröz! aztán el is vitte a műtermébe és rögtön leültette, elkezdte mintázni a portréját. /most is ott van a zongorán, bár a zongorának ez a súlyterhelés bizonyára nem tesz túl jót./ Béni bácsi meg föl-alá járt körülöttük és azt mormogta: "ebből lesz valami"...és a csendes Béni bácsinak igaza volt: lett is egy házasság és két gyerek. aztán mikor Ilona esténként főzni kényszerült és a férje meg szobrokat csinálhatott, akkor zsörtölődhetett, hogy miért kell neki főzni ahelyett hogy festhetne, tehetné a "maga dolgát." Viszont idehozta az otthoni tárgyakat: felhalmozott a műteremben rengeteg baranyai dologot: díszes tányérokat és köcsögöket, ökörvérrel festett kelengyésládákat, és pipa-gyűjteményt, szőtteseket. aztán mesélt a Piri a Béni bácsiról, és feleségéről, stílszerűen Béni néniről. és az ő nagy szerelmükről. Merthogy Ferenczy Béni felesége már feleség és anya volt, amikor ők szerelmbe estek egymással, és Béni néni sajnos akkor még nem volt Béni néni, otthagyta Oroszországot, ahol addig élt, a férjét és a gyerekeit is a Béni bácsiért. Ilyen nagy szerelem...Piroska hozzátette talán hogy tanuljunk a dologból: ő a gyerekeit nem hagyná ott egy férfiért. Csak állunk elhűlve, mindenki azt latolgatja magában, vajon ő kit hagyna ott és kiért. Csönd marad. Érdekes életek. mondta a Piri. És becsukja az albumot. Azért elnézve Béni életművét, sokat adózott ő ezért a szenvedélyért a nejének mindenféle gyönyörű szobrokkal átmentve őt az örökkévalóságra. Az Aranykort csinálta meg, az idillt, a magyar szobrászatban, és ezt olyan szerény-csendesen, ahogy a boldog emberek. Nagy nagy favorit a Béni nekem, szobrászok között a legkedvesebb, a szentendrei nagyok között. és ott van a látogatók, egykori ideszokott vendégek-barátok között elsősorban a csodás Borsos Miklós, firenzei naplójával, Babits -és Illyés- illusztrációival, csodálatos minimál-szakrális tusrajzaival, ősi-mítikus szobraival, és itt is rengeteg rajza van a falon és a földön, mindenütt. és itt van Barcsay nagy komor szobabelsője, egy kertben ácsorgó alatt Kernstock Károlytól, Bálint Endre egy (vajdás)  őslénye, misztikus sötétben gubbasztó komor Ferenczy Valér-figura, Medgyessy-szobor: dundi nő, mi más, és még ki tudja mi minden, nem is tudtam felfogni a látványt, ami ebben a felülről megvilágított, üvegtetős műteremben fogadott. és rengeteg önarckép a művészházaspárról, Béni bácsiről egy szép fénykép fának dőlve, kezében nyeglén tartott cigarettacsonkkal. nincsen feldolgozva ez az anyag, művészettörténetileg, pedig igazán vonzó feladat lenne számomra...de boldog lennék ha itt szöszmötölhetnék állományfelméréssel...mintha csak rám várna, várt volna. sietni kell, amíg még élnek. lehetőleg a nyáron, amikor már megírtam a szakdolgozatomat.azért mélyen elrévedeztem azon amin egyébként nem érdemes. mi lett volna, ha gondolatlánc. ha mégis kétkezi ember válik belőlem, ahogyan terveztem, és a képzőre megyek, festőnek, vagy inkább grafikusnak, igen, az nekem való lett volna narratív rézkarcokat csinálni, verseket illusztrálni, mint ami itt van az asztalomon egy pituk józsef (erdélyi festő) rézkarc Ady Eltévedt lovasáról. Ha valami hát ez kell a falra, és alá is írtam szépen ceruzával a verset is, na és még ráadásnak odahamisítottam egy Ady-aláírást is, akultusz kedvéért

Csupa vérzés, csupa titok,

Csupa nyomások, csupa ősök

Csupa erdők és nádasok,

Csupa hajdani eszelősök.

Mindenesetre, madarak vannak most is a szobában, a régi kócsagok, egy gólya, és újabban holló és viharfecskék. Új korok új hírhozói, repülni tudó lények, akik kifejezik az én nagy szabadságvágyamat. Dehát nem mentem a képzőre, csak gyéren építgettem az utóbbi időkben a magánmitológiánkat, amit részben Medvével, Zsebivel és a többi jó bajtárssal, Rönéval, Miss Pox-szal, Lillivel, és néhány fiúval teremtettünk. Tessék, legyen igazad Gé, a rekettyésszeklice egy nagy agy lett, nem rajzbimbó a keze többé, tessék, csak most csak erre az aprócska hétre került bele ebben az öntudatlan gyönyörű áramlatba, flow-ba amit az alkotás jelent, neked voltak ilyen látomásaid, hogy csak egy nagy füstölgő agy vagyok, pöffeszkedő nagyfejű bolondgomba: semmirekellő bölcsész. Dehát nem lehet mindenki művész, tudd meg Gé., valakinek ott kell lennie még, a kiszolgáló személyzetnek, a holdudvarnak, csonkaholdnak... ítészeknek is szerepük van az élet menetében mint nektek, zeneszerzőknek, költőknek, festőknek, tudomisén miknek. mért ne lehetne példaképem egy ignotus, kazinczy esetleg virág benedek.
Most is meséltem a Martsa piroskának és a Böbének Európa legnagyobb ikon-szakértőjéről, a Ruzsa tanár úrról történeteket, amiket nekem egy szentendrei orosz népművészeti bolt vezetőjétől hallottam, aki történetesen abban a nagy kegyben részesedett hogy Ruzsa tanár úr szomszédja volt hosszú évekig. ő mesélte ott szentendrén miközben az ikonjait és orosz babáit nézegettük, hogy Ruzsa minden alkalmat megragad az életben, hogy emberi maradványokat gyűjtsön: csontokat, koponyákat, sőt egyszer hazavitt egy lókoponyát is. a szekrény tetejére rejtette, a legszembetűnőbb helyre, így a felesége nem vette észre azt ami az orra előtt volt, és nem tiltotta ki ruzsát a házból. sok szép történet elhangzott restaurátori berkekből: mit is jelent az, hogy volt egy svédem, milyen dolog a gipszöntés, és a központi fűtés mit tesz egy középkori szoborral....a házban idézetek vannak a falon mint Babits esztergomi házában.