kiteszik a húst 2.

kiteszik a húst, a keleti pu. sikátoraiban. kitáblázzák a farost-labirintusban: húsbolt, rózsaszín felirat. nyári délután, izzasztó hőség, és különös nyár-éjszakák ezek, októberben. a legyek túlszaporodtak a Városban. a zöld folyam méri az időt. miközben.
párhuzamos történetei azoknak, akik.

miss pox, a vöröshajú pre-raffaélita lány, nizzában harap magának végtelen félórákat, munka után.  végigsétál a város leghíresebb hotelje előtt, a hotel colombo előtt, ahol megöltek egy színésznőt. egészen a tengerig, amíg az öblök azúrja ring gyér bunsen-kék fényben. ott a sarkon van egy kis olasz zöldséges, ahol olaszul szokott rendelni, sárgadinnyét, és néhány fügét. ilyenkor rám emlékezik.

johanna egy újabb víg évadja a pokolban: erdély-tündérország díszletei között, egyetemen egyedül jelent meg az egyik első órán, reggel kilenckor ültek a tanárral a teremben és nézték egymás viaszfehér-homlokát. fél óra séta ugyanúgy hazafelé, zenével, ami budapestet hozza, a legközönségesebb évszak fináléját, a nyár olvadt betonszagát, benne süppednek emberszemek. a búlváron megy, ott román szó, piszok, és nincs villamos. kezében bizseregnek a tettek, kapar a torka, bagatell, öregem, úton vagy. úton vagyunk.

zsebi baba úgy nyolcórával korábbi időben él new yorkban. igazi jó diák most, bár minden nap elvágyódik, más szép szakmák felé, mégis most ahogyan én is, a türelmet tanulja. a kezeit összefonja, dörzsöli. ma megtervezett egy szőnyeget, rajta egzotikus állatokkal. pálmaág-sormintával. színekkel dekázott egész nap, aztán komplementerekkel álmodott, két színbe mártották: egy nagy pelikán a csőrében ringatta hol sárgában, hol lilában. a reggeli szójatej csipkés mintákat hagyott a poharán, holnap ezt a mintát fogja továbbvinni, mikor téli szöveteket tervez nagy pauszpapírokra. arra gondol, amikor a otthon a kertben lógtak jégcsapok február elején egy hosszú tél után és emlékszik tisztán anyukája hangjára is:

Csipp, 
Csepp,
Egy csepp,
Öt csepp
Meg tíz;
Olvad a jégcsap,
Csepereg a víz.

texasi hazánkfia, lúdas matyi nagy bordó autóba száll, a kutyáit is betessékeli. vonít a kutyákkal, hogy gona goooooo, amire a prérifarkasok vagyis, coyotte-ok is felfigyelnek. ők is kurjantanak egy cifrát. ezt nevezik a helyiek a texasi kanyonbéli echo-nak. beletapos a gázba, a kormányt megmarkolja és rugózni kezd felsőtestével az ülésen, mint egy vidámparki játékszerelvényben. bemozgatja a saját izomrugóit is. az indulás rítusai. a közeli fatelepre megy, szép cseresznyefa lécekért, amikkel a készülő házat burkolja. egy tenger hűlt helyén épít birtokot, s titokban neptunuszhoz imádkozik.


tintakék pedig itt van budapestben, könyvekbe lógatja a fejét. itt ahol, van nekünk lakóhelyünk, az arcán siklik a víz. pesti bérház körfolyosója indián nyárban, utolsó indián énekét visszhangozza. a közvilágítás meleg, mázas élet-fényei, mik mégis sárga láz-sápadtak: ablak-rombusz mintákban. emlékeznek nemecsekre. a szomszédban ukránok isznak s a sör-szilánkos szlávba magyar káromkodások vegyülnek. a nyár olyan hosszan múlik ki mint a romantika, az egész klasszikus modernség alatt még a romantika haldoklott, mondta cipó úr ma, s jeggyűrűjével koppantot pontot mondatai végére, az erotika, mondta és mosolygott. végre holdnélküli éj, eltűnt a telihold, mi baljós lampionként lebegett a füst fölött napok óta.