"Motor: semmi jelentenivaló.
Gép teste: jobbra húz."
Leteszi a töltőtollat; pusztán csak ennyit gondol: "Álmos vagyok" s a halántékát szorító álom újra hatalmába keríti.
Ámbraszínű fény a villogóan világos tájon. Gondosan boronált földek, és mezők. Jobbra egy falu, balra egy parányi nyáj; az egészet keretbe zárja az ég kéklő boltja. "Egy ház" - gondolja Bernis. Emlékszik rá, egyszer csalhatatlanul úgy érezte, ez a föld otthonnak épült. Jól elrendezett családi otthon. Minden megnyugtatóan függőleges. Sehol semmi fenyegetés, semmi repedés ezen az egységes látomáson: mintha otthon lett volna a tájban.
Öreg hölgyek érzik ilyen örökkévalónak magukat szalonjuk ablakában. A pázsit üde; a kertész lassú mozdulatokkal locsolja a virágokat. Szemmel követik bizalomgerjesztő hátát. A fényes parkettból viaszszag árad: ez az illat elragadtatással tölti el őket. Milyen jó, ha rend van a házban; a nap elmúlt, szeleivel, napjával és záporaival, melyek alig egy-két rózsát vertek le.
- Itt az idő. Viszontlátásra.