amikor

amikor már nem sajnálom magam
akkor tudok teljes erőből futni

jó fenn nagyon jó fenn
elesni fáj, de
a jó durvaságot álá ottlik
e homeopátiás gyógyszert
éppen arra találták fel
hogy kutyaharapást szőrrel:
az izmoknak terhelés kell

ha részvétlen maradok sorsom iránt
úgy tudom kitapogatni az irányt
haránt a csillagok felé
meghalva is felfelé:
fel fel dobott kő
halni fel
ki hálni fél
már megfulladt, ám újra vízbe dobott hal
csaba királyfi
csillagösvényén
újrapörgetve a cinikus gyerekkori
játékot:
ki mer magasabbról leugrálni

magamra ismerek, ha látom a hol balra, hol jobbra dőlő vitorlát
üdv a fedélzeten
a hal halálához közel
soká imbolyog az ég
a szél végigtáncoltat a padlón
tátogok, hogy nem akarok nem akarok
az angyalok irgalmasak:
kiszívják a kopoltyúmból a homokot
pikkelyeim ezüstösen fénylenek
majd pénze váltom őket
az alvilági ladikon
sírni nem tudok
nem marja bőröm a só nélküli tenger
nézem a partmenti hullámokat üvegszemmel
távoli, elmosódott homokvár vagy hártyás agyamban...

felboncolhatnak
és láthatják, hogy testemnek mennyi furcsa csipkés kriptás rekesze van
s mikor lelkem elszáll
ó halld e biblikus strófát
a homokra épített házat elsodorják
nincs más, mint ledobni ruhád, mi nem volt jó rád
az első igéig vetkőzve születni vissza a tengerbe
aztán hagyni, hogy megegyék a tested
mert nincsenek érvek csak a férgek
végül meghalva és megvetetten
tudni, hogy én mégis megvetettem az ágyat és a sírt
hagyni, hogy a hulláját elsodorja a hullám
a két halnak, kik halnak a fövenyen
noha szépet sokat viháncolva
a haláltáncban is jól teljesítenek