égtájak

menj csak be magányod kapuján az erdőbe
ahol mindig voltál gyerekkorodban
nézd meg a százszorszépeket
tűnődj az ibolyákon
vessz el a fák szabályos rendjében
maradj ott a löszfalaknál
ezek a félelmet jelképezik

ne de tartson soká
mert fecskék bújnak a lösz odúiba
és beszélnek hozzád.

te nem vagy rémbohóc
ember vagy és most kezdődik az életed.
én a patakban vagyok elrejtve
a víz csillogásában vagy egy tavaszi illatban
de igazság szerint
visszamennék már oda, ahonnan jöttem
miért kellett idejönnöm?
talán te vagy a válasz
arra, hogy miért születtem meg

a páncél megpuhul cél nélkül
a test pedig bádogos lesz.
a kard kicsorbul hús nélkül
és megrozsdásodik vér nélkül
használd ölésre
vagy használd ölelésre

a fájdalom és a szenvedés
megszűnik a szív nélkül.
a nyugat beleomlik
a hamisított keletbe
mint a kínai pulóveres
nagymellű konyhásnénit
ölelő kisfiú