Valamit mindenkitől

Valamit mindenkitől tanulok. Magamtól nem tanulok, mert arról - Ócskavas, vagy kincs? - fogalmam sincs. Visszajelzés néha jön persze- rajzfoszlányban, versben, öntudatlan ötletben. De alapvetően Másoktól tanulok és az is előfordulhat, hogy jobban érzékelem őket mint saját magamat. Ez lehet komplexus is, de mindegy, és az is mindegy most mit gondolok róla, vagy hogy nevezem el, amennyiben ez a helyzet. Tükrözök, taktikázok, próbálom bemérni a Valóságot. Alapvetően tükrözöm. Semmi igazán újat nem csinálok, csak összerakom és szembesítem a mozaikokat. (Egy tányér éppen ma egészen apró szilánkokra tört a kezem alatt. Nem szúrt, nem vájt a bőrbe, műanyag-szerű anyagból volt, mint kiderült. Ripityára tört.) Jé, ez összeillik! Hogy lehet, hogy ezt nem látjátok? A napnál is világosabb! De azt a kis valóság-darabkát valaki éppen zöldben látja, mert zöld szemüvege van. De nehéz bármiről is beszélni... Az apró részleteket felnagyítanám, azokat, amikre senki se figyel. (Például akváriumban a halaknak az árnyát. Az is suhan alattuk a fövenyen. A részletekből a pici egészen pici jelekből szinte mindent meg lehet érteni...) Próbálom egyensúlyba hozni a dolgokat. Ha valami bókol mérgesen elkezdem ecsetelni a hibáimat. Ha valaki szid nagyon sajnálom magam és őszintén lázadok ellene.

Ami ellenkezik velem az különös figyelmet érdemel. Exupéry szavaival: "Ha valami szembeszáll veled, és keservesen meggyötör, hagyd ne törődj vele, mert ez az jelenti, hogy gyökeret versz, hogy levedled kinőtt magadat. Áldott a te kínlódásod, amely hozzásegít, hogy megszüld önmagadat." De nem ellenkeznek. Ez a baj. Hogy a legtöbb esetben, semmi és senki sem száll velem szembe nyíltan. (Ki kell találni, hogy miért rúgtak ki a munkahelyről, ki kell találni, hogy mi van a "háttérben.") Ebben a korban éppen ez a rossz. Hogy nincs nyíltság, egyenesség. Többnyire elnyomjuk magukban a bíráló szavakat. Valamilyen más úton juttatjuk vissza a haragot, az üzenetet, de nem biztos, hogy a címzettnek. Legtöbb esetben nem neki. Nem nyílt sisakos világban élünk. És száműztük a patetikusságot is. A szenvedélyes, mély és komoly érzelmeket giccsnek és művészietlenek tituláljuk, (mondjuk ilyen értelemben Fra Angelico teljes festészete is merő giccshalmaz lehetne, azért mert nagyon érzelmes festő) az igazi giccset meg szentesítjük: mondjuk a tv híradót vagy az (ál)kulturális dolgokat. Ha létezik is a jó, már nem hisszük el. Már rég relativizálták, bocsika, te egy fantaszta vagy. A háttérben az van, hogy a fenségeshez vagy a szenthez nincs erőnk a legtöbbször. Fesztiválok színpadjaira száműzve a magasztos hangulat. Minden dobozokban van. A tisztaság a drogériában, az okosság az egyetemen, az Isten a templomban. Mi van ha mondjuk Isten a drogériában tűnik fel, vagy esetleg a tisztaság a mocsokban ahol rendszerint fel szokott...Hát az badarság. Mindennek helye van ebben a világban már. Ki lett találva. Csak szar benne lenni. De nem azért mert alapvetően szar, hanem lusták vagyunk kigubancolni, hogy most akkor tulajdonképpen mi is történik. Egy adott percben, másodpercben. Úristen mennyi erő kell ehhez. És vakmerőség. Még egy jógagyakorlatot is nehéz tökéletesen végrehajtani nemhogy tökéletesen figyelni valamire. Ezért egyszerűsítünk. Többnyire jobban elhisszük a világ rosszát, szennyét. Miért? Mert a szép hangokhoz fel kell emelkedni, és csak a tiszta fül hallja. De az én fülem is telis-tele van zsírral meg állandóan zenét hallgatok és nem hallja. Nem hallja, ja akkor nem is létezik! Ilyenfajta filozófiák duruzsolása hallik. Pedig ami nyílt, az szép. Szép látni a "rosszat" is, szép leírva látni. Hogy ez miért van így, arról fogalmam sincs. Amikor formába kerül valami, attól azonnal, szinte automatikusan széppé válik. Amíg gomolyog a Valami, a Megnevezetlen - " a meg nem gondolt gondolat" addig mindent tönkretehet. A hiány nagyobb baj, mint a Harc vagy a Rossz. Amit biztosan elhiszek mégis: az a mesék valósága. Nem kell magyarázat hozzájuk, ahogyan a mesetudósok állítják. Nekem se magyaráztak semmit gyerekkoromban csak felolvasták és kész. Nem kell azonnal mindent érteni. Elég jó párszor elolvasni. Majd egyszer váratlanul jön a megértés vagy valami jön. Nem bekebelezni, kielemezni, feldolgozni, és túl lenni rajta. Nem akarok túl lenni. Ahogy Zs. mondta annak idején: nem akarom meghallgatni a Csehtamás összest, mert szeretném ha mindig maradna belőle egy pici ismeretlen és meglepődhetnék és örülhetnék újra. Na erről van szó.

De mit tanultam?  Térjünk ide vissza...Tőle azt, hogy hogy kell felállni a templomban. Mint valami rugó, lendületesen. Tőle néhány szót: "máskülönben", "hüttő". Tőle a picit visszafogottabb valóságlátást és a felnőttes munka-tudatot: menni kell mint a gép. (?) Tőle az igényességet, pontosságot. És hogy meg is kell csinálni, nem csak kigondolni. Tőle az energikusságot, az igyekezetet. Tőle, azt ahogy nevet. Tőle ahogyan gondolkozik. Lágy, felhevített aranyszínű aggyal, és úgy, hogy megbocsájtó közben és irgalmas saját magával és a világgal szemben. Ő egy perfect tudós. Se több, se kevesebb. Közben pedig egy kicsit színészkedik. Tőle azt, ahogyan olvas. Sorról-sorra. Tőle azt, ahogyan a cigarettát fogja és ahogyan beszél. Tőle azt, hogy hülyének is kell lenni, mert amúgy ennyire okostojás és füstölgő agy létemre elviselhetetlen vagyok. Tőle azt, hogy mindig van valami, olyan soha sincs, hogy nincs semmi. Tőle azt, hogyan kell gyerekeket nevelni majdan. Tőle, hogy hogyan kell szolgálni egy családot. Tőle azt, hogyan kell szaloncukorral dobálni embereket és közben a másik kézzel szintetizátoron játszani. Tőle azt, hogy az emberekre lehet hatni, de veszélyesen naggyá tud nőni ez a hatalom. Tőle azt, hogy hangosan kell beszélni. Tőle azt, hogy létezik mosóháló, hogyan kell sminkelni, és hogy a csicsik szeretik a társaságot. Tőle azt, hogy rossz is létezik. Tőle azt, hogy a nyugalom és a szerelem kapcsolatban lehetnek egymással. (Közben mindkettőt kívánja nekem). Tőle valamit Szaud-Arábiáról. Tőle stílust. Tőle azt, hogy jó tanítani. Tőle azt, hogy lehet valaki gazdag és jószándékú. Tőle azt, hogy a verebeken lehet gyakorolni a madárgyűrűzést. Tőle azt, hogy nem kell akarni, hogy mindenki szeressen. Tőle azt, hogy a vesét védeni kell. Tőle azt, hogy kiterítenek úgyis. Tőle azt, hogy óvatosnak kell lenni. Tőle azt, hogy lehet játszva is! Tőle azt, hogy időben lépjünk. Tőle azt, hogy a mikro elé nem szabad állni. Tőle azt, hogyan kell csókolózni. Tőle azt, hogy el lehet bukni és fel lehet állni. Tőle azt, hogy a csecsemőotthonokat be kéne zárni. Tőle azt, hogy az életet élvezni is lehet és vannak csodák. Tőle a főzés néhány fortélyát. Tőle számtalan könyvet és művészt. Tőle azt, hogy mi az a monopol radír. Tőle sok mindent angolul és célratörő gondolkodást. Tőle azt, hogy hogyan kell zsarnoknak lenni. Tőle azt, hogy ilyennek nem kéne lenni. Tőle azt, hogy hogyan kell papírt hajtogatni és tudományosan érvelni. Tőle azt, hogy ki volt Vigyázó Ferenc.