könyörgő asszony

"Férfi volt a könyörgő asszony. Szeme kék, metszése hideg. Szavai halkan másztak fel a díványon. A dívány mintáiban eltévedtek, majd továbbkapaszkodtak a lány fürtjeire, majd fülcimpájára ültek. Onnan legurultak a nyakára és elborították csókokkal. Kulcscsontját markolászták.
A könyörgő asszony kendőjéből dohos illat szállt, s a hősies magány lidérceivel kápráztatták a lányt, és nagy, kerek szeme előtt ugrándoztak. A könyörgő asszony hangja lassú, mégis türelmetlen: kérelmét nem volt idő megfontolni, könyörgése mindjárt lejárt. Fenyegető lett, hideg, a lány didergett. Bűntudata támadt, és megpróbálta kereken megölelni. Nem volt mozdulatában undor. Bizonytalan ölelése elfolyt, és egy ütés riasztotta fel."

súlypont

tegnap a szokásos atlétikaórán vettünk részt Lágymányoson. "Lágymányos az a város egy testrésze?" -kérdezem gyakran magamban. tegnap háromszor vetett erre a városrészre a jósors, így a napom nagy részét az egyre koszosabb, és büdösebb 7-es buszok nyeklő-nyakló belsejében kényszerültem tölteni.

magasugrást tanított nekünk a szimpatikus mikulás-kinézetű tanár úr. nagyon szeretem Őt, ő AZ edző. mind a humora, a tudása, és az emberismerete is példaértékű. soha jobbat.

anne-marie is feljelentkezett az órára, az utolsó előtti sorsdöntő 'etéer-pillanatban'.

ígyhát csodálatos örömmel vehettem észre, hogy valaki hátbavert a salakpályán.

rövid bemelegítés után, a gimnazista korban kötelező magasságokat ugrottuk. a második harmadik magasságot már kedélyesen levertem. a kedves tanár úr, kissé zavartan magyarázta a többieknek, hogy itt bizony önhibámon kívüli, fizikai adottságokból adódó probléma van, nem newton dolgozik erősen. hát, igen, a súlypont az alacsonyan van.

este anne-marie meséjét hallgattuk régi régi barátaimmal csonkaholdon, amiben egy festő csakazértis újraalkotja a tájat, mégha porországba is veti őt a végzet. a metafizikai mérleg nyelve így helyrebillent. súlypont ide-oda.

boldogság

Kora reggel van, verőfényes márciusi reggel. Paprikáskrumplit főztem előző este, eljött Sz. a latin szakos "őrangyalom" és hozott egy piros cserepes virágot, eccola a sinistra nella finerstra. Ezt a virágot nem túl szellemesen, bár nagy szeretettel Gábornak neveztem el az ajándékozó személye után. Emlékszem, ahogy mondta: "alle donne della casa!". Vagyis a ház asszonyainak hozta a virágot magyar gentleman barátunk. Majd a bimbókba lehetőségeit és színeit rejtő muskátli jön, az Auchanban vettem kicsit több mint egy euróért. Ez egy külön kacifántos történet. Utána jön Rosaria születésnapi rózsaszín virága. Egy Rosariának csak rózsaszín virágot lehet venni, én úgy gondolom...végül a negyedik, virágtalan de egészségesen növekedő muskátli.

Később Marie-A. kitalálta, hogy ezek a virágok mi magunk vagyunk, a lakás négy lakosa, így mindenki ápolja a saját virágát, hogy egy sajátos versennyé alakulhasson, ki virágzik szebben, jobban. Hát, ez valami olyasmi volt, mint ott fönn a cimben.

részlet ma esti olvasmányomból

"A test az a mező ahol észlelő képességeim lokalizálva vannak. De milyen kötelék van köztük és közte, ha nem az objektív ko-variációé? Képzeljük el, hogy a tudatot összekötjük egy mozdonnyal - mondja Husserl - , és a tudat érzékeli a telítettséget, amikor a mozdony tartályát feltöltik vízzel, és a meleget a meleget, amikor felfűtik: ettől még a gőzmozdony nem a tudat teste."

Világos, nem?

Csak most azt nem értem ebben, hogy a tudatom miért pont a tartályra csatlakozik fel? Miért nem a füstre vagy a sípolásra, esetleg zakatolásra zoom-ol rá?

a 'hol nem voltam

Csütörtök este volt, az az időpont, amikor a rendes mindekori Csonkaholdak szoktak történni. Most dísztelen, egyszerű este a régi  izgalom nélkül. Tán későn mondom nektek barátaim, hogy sose tudott eltűnni a gyomromból az a jóleső izgatottság, amivel a hasamban leszálltam a töksötét Móricz-on a 19-es villamosról, és lépteim a Ménesi úti mélyen tisztelt Eötvös Kollégium felé irányítottam. Persze késve, mert elvileg negyed óra alatt odaérhetek vizivárosi otthonomból, így mindig van idő csip-csup bíbelődésekre, cicomákra. (persze csak szemfestés, meg egy kis nívea, semmi több.) Eltűnt már az a lakás családtörténelmem dicstelen Atlantiszaként alámerülve. Jó-e rossz-e, ne kérdezd. Más. Hetedik kerület váltotta és érett szerelem. Rács az ajtón, lucsok és farostlemezből felállított sikátorok között karalábé levél-szemét. Nézd, öregem, a Cséhá is alapvetően változott: a hajdani vezető megszelidült, már nem pöröl tovább a kormánnyal, se mással, a cséhá "egyik lelke" Tündérországba utazott, a nagy 'kritika', E. pedig nem kezdi a mondatait azzal: "nekem alapvetően ezzel a verssel semmi bajom, DE." Hát gyerekek, ez valahogy eltűnt, és nem tudom egyelőre pozitívan megélni a változást.

Egy biztos: Miss Pox-szal ültünk 18-án, szeptemberben a Műegyetem csodaszép kertjében télies hidegben. Ám furcsamód nyári lombok vettek minket körül, mivel a fáknak nem volt idejük lehullatni a lehullatnivalójukat. (ismét legrosszabb reményeink beteleljesítendő hirtelen lett nyárból tél.) egyedül Miss Pox vörös haja szolgáltatta az őszi hangulatot, a színükkel nyarat búcsúztató-melengető levelek helyett.

Megállapítottuk, hogy nekünk azért is oly kedves ez a hely, mert mi nem járunk ide és persze nem is fogunk idejárni soha. (...) "inkognitóban", mégis büszkén sétálgatunk Henszlmann arányos és szubjektíve barátságos épületei között. "mi is lehetne szebb feladat egy építész számára egyetem tervezésénél?"-kérdezi barátnőm. "-én nem tudom..." Henszlmannt nagyon szeretem a Néprajzi Múzeum miatt, mely annak idején a második díjat nyerte a Milleniumi építészeti versenyen a Kossuth tér beépítésekor. A kavicsos úton tipegő kisgyereket nézem.

Sietnem kellene, mert a jászain vár N., a tavalyi ősz borongós-boldog mélyéről ismert ivócimborám. Meg kellene néznünk a nemrég elhunyt orosz festőnő kiállítását. Megnyitó van: pogácsa, kóla, ingyenfogyasztás, és persze sok felsliccelt ruha, bumfordi magassarkú cipők. Erőltelett vigyorú, rideg hangulat. Amitől én most ódzkodom. Jókora tornacipős lábamra sandítotok, és érzem ebben nem lenne jó expresszíven ágaskodó kutyákat nézni. "neki legalább volt valamilyen magánmitológiája"- mondja Miss Pox. 

N.-val végül a fagyos éjszakai csevegés a Szimplában lett bevégezve. Mécsesek, bárszékek, lepukkant, mégis elit életérzést észlelésünkbe tunkoló helyszín. Egy művészettörténész-filozófus srác is megjelent, aki közölte velünk, hogy minek írni újabb könyveket, hisz már mindent megírtak! Szellemi munkától ódzkodik a megviselt, kifacsart agyú magasan kvalifikált fiatal bölcsész. Lássuk, be, érthető ez. Marad inkább a raktárosi munkánál. A képpakolástól életében először izmai lettek. És még ott van a kétes, könyvekkel való üzérkedés tízszeres profittal, feketén.

Mindezt a Szimplában tudtam meg, ahol nem cigiztem, mégis füstös lettem. 

Bertolucci: l'ultimo tango a Parigi avagy a rejtély megoldása

Megsejtettem ki volt az, aki művészileg és játszástechnikában nagyon insprálhatta a februárban elhunyt Heath Ledger-t. Hallottuk már, olvastuk már ezerszer, hogy fene nagy színész, de honnan meritkezett, milyen példaképeket figyelt a szerepre készülve?

Véletlenül vettem észre, hogy a posztumusz bemutatott Sötét lovag című filmjében "szó szerint" leutánozza Marlon Brando játékát. A perve

rz hatást keltő szürcsölő szájnyalogatást, a hányaveti artikulációt, tömbszerű, hirtelen mozdulatokat, visszafogott, de sötét arcjátékot. Az ő tökéletes gonoszt megjeleníteni szándékozó játéka mintha "vér szerinti testvére" lenne Bertolucci Utolsó tangó Párizsban cimű filmjében látható Brando alakitásnak. Habár ott a megcsömörlöttség szimbólumaként. Úgy tűnik nem véletlen, hogy ha annak idején rajongtam Brandóért most tetszik Ledger.

Nem vagyok filmkritikus, ezért nem akarom feltétlenül tudni, hogy a mindkettőjük köré kiépült sztár-hisztéria ködéből kipiszkált (objektíve is értékes) színészi villanások tűnnek-e erősebbnek ezekben a filmekben, vagyis  teljesen "érdek nélkül " szemlélve is sikert aratna-e e a két művész játéka a szememben. 

A lényeg, hogy a sugárzóan tehetséges és Brandohoz hasonlóan túlérzékeny Ledger nem akart kisebb  művésztől tanulni mint az egyik legnagyobb amerikai ikontól. 

...És, hogy a filmművészetben sincs új a nap alatt.

in memoriam nürnberger volksfest

folytatódik a tradíció Nürnbergben. népámítás azonban ma már csak a libák és egyéb szárnyas vagy szárnyatlan állatok számára engedélyezett. egy álmos nyári délután, kellemes hűvösben. északon vagyunk, ugyebár. sütkéreznek a liba-kolóniák.