olyanok vagyunk mint a meztelen csigák a tenger alján. az isteni napfényből csak apró kis imbolygó fénynyalábokat látunk, de azt is jócskán megszűrve és nagy nagy víztömegen keresztül. szóval alig látunk valamit. fogalmunk sincs az életről. mi csak mászkálunk lassan ide-oda a tenger mélyén. testünk néha összedörgölőzik más csigákkal. igen, egyszerű lények vagyunk, imádunk összetapadni, de... igazából milyen undorító, ahogy a két puha nyálkás test egymásra tapad. szebb volt a hímnős állapot, hősiesebb volt.. minden, az egész világ a magányos partizánoké volt. most meg állandóan egymás után kullogunk és végtelenül boldogtalannak érezzük magunkat, ha egy ilyen másik szerencsétlen puhatestű állat nincs raktáron, valaki "máscsiga" nincsen velünk vagy esetleg lefelejtették a hátunkról a csigaházat. mert vannak csigák, akiknek van szép csigaháza. nekem speciel nincs és nem is hiányzik. de egy másik csiga, na az igen! az bizony kéne! milyen szép lenne! néhanap placcs. összetapadna két puha nyálkás oldalunk, milyen romantikus. ilyenkor éreznénk valamit, egyébként mindenki csak a nyomorult algákat akarná nyalogatni. az amúgy is vizes közegben, a tenger alján szépen araszolgatnánk egymás mellett, már mondtam nem? nyalogatnánk a sziklákról az algákat, meg halakkal barátkoznánk. félnénk a rákoktól és ráját pedig összetévesztenénk a "köpenyes madonnával". na jó a gyengébbek kedvéért. ez a köpönyeges igazából tabunév, így eufemizáljuk, kicsinyítjük azt a pokoli félelmet, amit a rája vált ki belőlünk. a legnagyobb jótevőnk nevével helyettesítjük az ő kimondhatatlanságát. el tudod képzelni egyáltalán, hogy egy tengermélyi csigának mekkora "flesh" (halálfélelem) amikor egy rája árnya vetül rája? olyan, mint amikor egy nehézbombázó száll el a táj fölött, úgy, hogy pont nem nehézbombáz. kétségbeejtő, amikor fölénk terül. ez egy igazi tremendum-élmény, amin csak valamiféle vajákolással lehet túllendülni. szóval ez az élet. most megtudtátok. mi kis félő csiguszkák, mászunk a tenger partján, szerencsére mindig elúszik fölülünk a rája, figyelmeztet, hogy jobb holnap mint máma, ha ezt is túléltük. mint valami fekete felhő húz végig tágra nyitott szemünkön a testének az árnya....ilyenkor ezt szoktuk mondani: rája, rája ne idd ki a tengert egy hajtásra, hagyj békét nekünk a hínáros sárban...
Nessun commento:
Posta un commento