"A harangozástól felszáll a köd."

Harangoznak péntek este Szegeden. De hogyhogy? -kérdezem az utcán sétáló járókelőt. "Mert úgy tartják, hogy a harangozástól felszáll a köd." - válaszolja egész természetesen egy fiatal nő. "Figyeld meg és nemsokára el fog tűnni...a hangoktól". Kicsit elképedve megyek tovább, hogy ez milyen érdekes babona... Valahol a nagy állomáshoz közel, a Gőz utcában... most egy felhőben lépkedek. Egy kedves férfit megkérdezek, hogy jófele tartok-e. (Ekkor még nem tudom, hogy mindjárt az Alkalmazott Nyelvészek Kari Estjére fogok keveredni, ahol eléggé hosszú kínos álldogálások lesznek, mert a belső poénokat mi elte-sek nem értjük). Nem tudja megmondani, de kedvesen mosolyog: 10 éve járt ide egyetemre... Barátságosak az emberek ebben a városban. Valahogy Berlin külvárosa jut eszembe a pályaudvar közeli utcákról. Csönd van. A tél közelít, nagykabátos emberek fogódzkodnak össze és sétálnak a fák alatt. Finoman vitorláznak lassú kavargással a nagy sárga levelek. Nincs hideg, de már este 8-kor mély, kicsit ijesztő ez a sötét, szinte már fekete éjszaka van, húzna maga felé a szoba, az ágy. Az utcán mindenki siet valahova. Várja őket egy kivilágított doboz melege és egy korty tea, vagy egy könyvnek egy oldala, s egy kis tennivaló. Én pedig arra gondolok, hogy ebben a városban találkozott először nagyapám és nagyanyám a Főiskolán, itt esett szerelembe apám és anyám, itt is születtem, a Tisza mellett...ha nincsen ez a város, akkor én sem létezem...És most visszatértem vendégként, és úgy sétálok, mint akit visszautaztattak előző életébe és hirtelen nem tudja magáról, hogy ki is voltaképpen, de mégiscsak ismerős minden, hiszen életem első 3 évében itt voltam...Zsigeri-mélyen azért mégiscsak ismerősnek kellene lennie...Izgatott, meghatott vagyok. A városban sehogy sem igazodok el, elindulok villamossal az előző irányba, anyu próbál navigálni a telefonon. Konferencia és fontos találkozások. Este pedig drága taxizás után, a Jazz Kocsma. R-rel és barátaival... Minden olyan jól alakul, mindenhol csak kapok, Szeged visszafogad és még álmodni is tudok, pedig mostanában valaki eltorlaszolta bennem az álmokat...alig marad meg belőlük valami.