Fenn éltünk a hegyen egy nagy kollégiumban, olyan volt, mint az Akropolisz, állandóan sütött a Nap. A kollégiumban sok-sok polc volt, rengeteg étellel megrakva. Én mégis a menza kosztját fogyasztottam, egyedül. Olyan fémtálból, mint amilyet a kolozsvári egyetem menzáján adnak. Te valami mással voltál elfoglalva, minthogy velem egyél. Én meg amúgy se szeretem kéretni magam. Nagy tömeg volt, állandó nevetés, viháncolás. Jól érezted magad, feloldódtál köztük, mindened megvolt. Könyveket olvastál például. Beszélgetni szerettem volna valakivel. Talán meg akartam valakit változtatni, hatni valamire, hatni valakiben. De az is lehet, hogy nem én akartam ezt, az is lehet, hogy ő akarta, akihez elindultam. Elindultam hát a kényelmes kollégiumból, hol minden szem-szájnak ingere. Lementem a hegyről és láttam ott egy idősebb férfit és egy fiatal férfit. Egymással beszélgettek. Gondoltam, csatlakozom hozzájuk, de ők tényleg egymással voltak elfoglalva. Az idős valamit beszélt is talán halkan, de lehet, hogy nem beszélt. A fiatal nagyon figyelt rá. Mindent meg akart tanulni tőle. Fel akartak jutni arra a hegyre, ahol mi is éltünk. Budán volt mindez, de egy egészen más régióban. Kicsit olyan is volt, mint Egerben, szelíd arany délutáni napfény ömlött hármunkra, gyönyörű tereken mentünk át. Legalább elviselték, hogy egy szakaszon mellettük baktatok. Lapos lépcsőkön, agorákon, szép épületek között, kényelmes tempóban haladtunk. Az idős férfi tudomást se vett rólam, kisebb gondja is nagyobb volt, mint én és különben is lehúzta állát puha, halványszürke szakálla. Kecses jelenség volt, szinte súlytalan. Én nagyon fiatal lettem mellettük, szinte éreztem, ahogy fiatalodom. Felértünk a hegyre és egyre erősebb lett a fény. Célunkhoz értünk, szabadok vagyunk. De nem tudtam velük beszélgetni, nem tudtam kapcsolatba lépni velük. Pedig nekik se ment könnyen, egymással. Dehát, ők mégiscsak közelebb voltak egymáshoz, mint én hozzájuk. Nem volt más hátra, visszamentem a kollégiumba. (Most valahogy az jut eszembe, ez lenne a boldogság váróterme?) Nem tudtam ezután se levenni a polcokról az ételt. Megkeresni téged már nem volt erőm.