együtt úsztunk

Felkapaszkodtam melléje, ugyanarra a bójára. Jó volt, s csak úgy tréfaképpen hátraengedtem a fejem, s a lány ölébe fektettem. Nem szólt semmit, s így is maradtam. Az egész ég a szememben volt, csupa kék és aranyszín. Éreztem a nyakszirtem alatt, mily lágyan lüktet a lány hasa. Így maradtunk sokáig, félig szundikálva, a bóján. Mikor a nap nagyon erős lett, Marie a vízbe ugrott, s én utána. Utolértem, átfogtam a derekát, s együtt úsztunk. Marie egyre nevetett. A parton, míg szárogattuk magunkat, azt mondta: - Én barnább vagyok. - Kérdeztem tőle, nem jönne-e estére moziba. Megint nevetett, s azt mondta, szeretne megnézni egy Fernandel-filmet. Amikor végre felöltözködtünk, nagyon meglepettnek látszott, hogy fekete nyakkendőt lát rajtam, s kérdezte, kit gyászolok. Mondtam neki, hogy anyám halt meg. Amikor megkérdezte, mikor, azt feleltem neki: - Tegnap. - Egy kicsikét hátrahőkölt, de különben egy szót sem szólt. Kedvem lett volna hozzátenni, hogy hiszen én nem tehetek róla, de lenyeltem a mondókámat, mert eszembe jutott, hogy ezt már a főnökömnek is mondtam, egyébként is mit jelent ez? Az ember mindenképp hibás egy kicsit.

(...)

Marie azt akarta, hogy együtt ússzunk. Úgy helyezkedtem mögéje, hogy átfoghassam a derekát, s míg ő a karját mozgatta, én a lábammal paskoltam a vizet, úgy segítettem őt előre. Egész délelőtt a fülünkben csobogott a víz hangja, ahogy csapkodtunk, míg csak bele nem fáradtam. Akkor otthagytam Marie-t, s szabályos mozdulatokkal és nagy lélegzetet véve úsztam vissza a part felé. A homokon én is elterültem, hasra feküdtem Masson mellett, s arcomat is a homokba fúrtam. Mondtam neki: - Milyen jó -, s ő is ugyanígy vélekedett. Nemsokára Marie is jött. Megfordultam, hogy lássam, amint jön. Egészen síkos volt a sós víztől, s hátrafogta kezével a haját. Szorosan mellém húzódott, s teste és a nap melegétől kicsit el is álmosodtam.