délután lefeküdni a fáradtságtól, aztán felkelni este, kávét inni, törölni poros zsebkendővel a vihart a szemből, a lécek nyomását az agyban, a megálmodott tető alatt a szorongást...aztán az emlékek próbálgatása, a sok gubanc bontása szét részletekre: udvarra, tetőre, és vígasztaló galambdúcokra.

aztán pedig újra álom. csomagokkal lassan mentem a régi lakásba, ott vártál, nem tudom ki, de közeli ember voltál, biztonságos, és éppen értettük egymást, éppen együttműködtünk, valamiért, mert ilyen az élet, sorról sorra változnak benne a szereplők, és mindig van együttműködés, de aztán nem értem el az ajtót éppen keltem volna át a zebrán ott a patyolat előtt, ahol az út kétfelé ágazik, és az átkelőhelyet is átüti egy járdasziget. akkor jött egy hatalmas szél és felkapott magával és elsodort a háztól, ahova igyekeztem. otthon volt meleg gyertya-fényű otthon...és tudtam abban a pillanatban, hogy soha nem jutok vissza oda, soha nem jutok vissza budára, abba a házba.

A nyomozó béka

"türelem, türelem." - mondogatta tényleg türelmesen. szájában úgy forgatta a szavakat mint mások a szivart. maga elé meredt egy pillanatra a széles elméjű és a halványzöld ezer árnyalatával barázdált agytekervényű levelibéka. majd újra a célpontra fókuszált. egy szerény, ám takaros vályogház duplaajtójának fölső, szépen megmunkált párkányzata volt neki gyanús. ezt nézte nagyon erősen, szinte szúrósan, majd bambult, így tudott legkönnyebben gondolkozni.

beosztottjai a lóti-futi varangyok, aki habár jöttek-mentek álló nap, testalkatuk mégsem lett a mozgással járó munkától sudárabb. no de ne kanyarodjunk el elbeszélésünk fő szálától a varangyok testalkatának részletezésével. a nyomozó béka, roppant kacifántos bűnügyek virtuóz megoldója, a béke békadíj-ra érdemesült, elő is léptették, ami a békák világában semmiképp sem eltunyulást jelentő mocsarakban való munkát jelentett. pont ellenkezőleg. nem az unalmas lepkeügyi osztály vezetője lett hát a nyomozó úr, ahol csak a lárvák ellenőrzött mennyiségű lepkévé alakulásáért felel egy-egy osztályvezető, gondolva a fiatalabb generációk táplálékigényeire is.

ezért került agyafúrt hősünk a jászságba, az egyik legvérzivatarosabb tájékra.

mostantól hárman vagyunk. mondta b. te, én; és ő, aki voltaképp két személy: sörény és koponya. ez lesz a háromság úgy kilenc hónapig, aztán a szülés fájdalmas boldogságával hozod létre a művet. pedig fontos lenne megcsinálni a holdbéli csónakost is, johannával, tervezgetjük szombathelyen, miközben fagylaltot eszegetünk.néhány héttel később, eszeget a szürkület. fekszem az ágyon, ételgőzben állsz. leveskockát raktál a puliszkába, és hirtelen érkeznek vissza mint valami rég elfelejtett poggyász ezek a sorok.

Hiába siratod magad
hiába siratod
beomló vízmosás
beomló homlokod

valaha volt egy tisztás
ahol sütött a hold
hiába siratod magad
hiába siratod

a tisztás szélén forrás
abból ivott a nap
hiába siratod
hiába siratod magad

moccanatlan az erdő
homályosul a hold
beomló vízmosás
beomló homlokod

felkelek, szemem alatt álom-árkok. a hagyma elégett, kész az alapötlet.

együtt úsztunk

Felkapaszkodtam melléje, ugyanarra a bójára. Jó volt, s csak úgy tréfaképpen hátraengedtem a fejem, s a lány ölébe fektettem. Nem szólt semmit, s így is maradtam. Az egész ég a szememben volt, csupa kék és aranyszín. Éreztem a nyakszirtem alatt, mily lágyan lüktet a lány hasa. Így maradtunk sokáig, félig szundikálva, a bóján. Mikor a nap nagyon erős lett, Marie a vízbe ugrott, s én utána. Utolértem, átfogtam a derekát, s együtt úsztunk. Marie egyre nevetett. A parton, míg szárogattuk magunkat, azt mondta: - Én barnább vagyok. - Kérdeztem tőle, nem jönne-e estére moziba. Megint nevetett, s azt mondta, szeretne megnézni egy Fernandel-filmet. Amikor végre felöltözködtünk, nagyon meglepettnek látszott, hogy fekete nyakkendőt lát rajtam, s kérdezte, kit gyászolok. Mondtam neki, hogy anyám halt meg. Amikor megkérdezte, mikor, azt feleltem neki: - Tegnap. - Egy kicsikét hátrahőkölt, de különben egy szót sem szólt. Kedvem lett volna hozzátenni, hogy hiszen én nem tehetek róla, de lenyeltem a mondókámat, mert eszembe jutott, hogy ezt már a főnökömnek is mondtam, egyébként is mit jelent ez? Az ember mindenképp hibás egy kicsit.

(...)

Marie azt akarta, hogy együtt ússzunk. Úgy helyezkedtem mögéje, hogy átfoghassam a derekát, s míg ő a karját mozgatta, én a lábammal paskoltam a vizet, úgy segítettem őt előre. Egész délelőtt a fülünkben csobogott a víz hangja, ahogy csapkodtunk, míg csak bele nem fáradtam. Akkor otthagytam Marie-t, s szabályos mozdulatokkal és nagy lélegzetet véve úsztam vissza a part felé. A homokon én is elterültem, hasra feküdtem Masson mellett, s arcomat is a homokba fúrtam. Mondtam neki: - Milyen jó -, s ő is ugyanígy vélekedett. Nemsokára Marie is jött. Megfordultam, hogy lássam, amint jön. Egészen síkos volt a sós víztől, s hátrafogta kezével a haját. Szorosan mellém húzódott, s teste és a nap melegétől kicsit el is álmosodtam.