átutazók

22 febbraio 2010

Két film: The Reader, Imaginarium of Doctor Parnassus

ámerikai filmek. elérhetőek, állandóan itt vannak. az arcunkba menetelnek. igazából már nem filmet nézek, hanem a világot olvasom. csavaros gondolkodással, átpörögve az indokok és miértek világába. szomorú egy kicsit azért ez az egész. mindig eszembe jut, amit p. tanár úr mond, hogy erős konvenciók nélküli világba nem születhetnek csodagyerekek. és ha csodagyerekek nem születhetnek, akkor zsenik sem. szuperlatívuszokat pocsékolunk, szépen kikent-kifent ürességre, ahol állítólag tragédiák, erkölcsi dillemmák, és fantázia nagy nagy súlyú szellemei lebegnek. igen, valahogy tényleg lebeg az egész, csak káprázat, képrészek: szállnak szállnak, nem tartja meg őket a gravitáció. elszakadtunk a Földtől és bolyongunk a kegyetlen űrben.
1. a Felolvasó. valamelyik kritikában olvasom, hogy ha valaki nem gondol semmit a holokausztról az alapvetően egyáltalán nem baj. de akkor ne csináljon róla filmet. pedig, -és mindig ez van, -a színészek igazán remekek, különösen a fiatal fiú, fantasztikusan játszik, tényleg tele van élettel. nem velük van a baj, hanem a rendezővel, a koncepciótlansággal, azzal hogy nincs világnézete, egyáltalán véleménye dolgokról. érthetetlen egzisztenciák, pszichikumok teljesen balladai homályba mártott világában vándorol, nem érteni mi miért történik. miért nem lett volna elég készíteni egy filmet a negyven közeli nő és a tizenhat éves fiú szerelméről? így indult a történet, és ezt el tudtam volna nézni két órán át is akár. de aztán átcsúszott az egész valami egészen érdektelen, lassú kulimászba, ahol nem lehetett tudni, hogy voltaképp kinek kéne, hogy bűntudata legyen. ugyanakkor tényleg izgalmas lett volna kifuttatni a tanár-diák kapcsolatra a történetet, vagy a koncentrációs táborban hajdan őrként dolgozó nő jellemére. de valahogy egyik se volt végigvíve.
2. Doktor Parnasszus. valamelyest érdekesebb volt, de azt hiszem, nem értettem meg, hogy mégis mi lehetett az egésznek a message-e, ahogy a Tanárúr mondaná. dehát miért is kérek ilyet számon egy szórakoztató filmen? végülis az alapötlet, a képzelet. azt sose lehet kiírtani teljesen a világból, igaz? történeteket mesélnek az emberek egymásnak, és ez tartja össze az ún. univerzumot. a végtelen történet eszméje Michael Ende meséjéből. szerettem nagyon gyerekként, és úgy éreztem az egy igazi mese. katarzisos, üveggolyós, csodálatos mese. itt pedig valamiféle burkolt társadalomkritika bújik ebben a történetben. az ördög a legjobb fej, (ő maga Tom Waits) holott végülis ő teremti ezt a rémisztően szórakoztató pláza-világot...és az ő alkupartnere, mint Faust reinkarnációja, ez az alkoholista nagyszakállú öregúr, a Doktor. (őt Christopher Plummer alakítja, aki a kapitány volt a Muzsika hangjában, nagyon szerettem, azt hiszem, ha ezt nem tudnám, nem ismerném fel...) már mindent megunt, mindenből elege van. olyan mint egy rém, egy öreg lidérc. van egy lánya, akinek hosszú hullámos vörös haja van és csücsöri szája. aztán ott van egy kamasz srác, aki szerelmes a lányba: vidám természetű, de kicsit sértődékeny artista, különben pedig nagyon jó szíve van. aztán egy "jó humorú" törpe. a legfőbb segítő. voltaképpen egy cirkuszi társulatot alkotnak így. aztán bejön a képbe, pontosabban az árnyéka a folyón beúszik, baljósan, a még mindig kicsit Jokerra emlékeztető Heath Ledger, tulajdonképpen korunk egyik legnagyobb amoroso-ja. a halála engem is megrázott, talán két éve is lehetett. megmentik, merthát igazából nem is halt meg...van a torkában egy varázssíp. dehát sajnos az életben igenis meghalt! és ez a borzalom a filmben nem érződik, mindössze valami nyomasztó hangulat árad az egészből. pedig végig azon járt az eszem, hogy ez a fiú az altatók meg antidepresszánsok miatt halt meg...szegény pára, nézem ahogy mozog, ugrál a lapuleveleken, ezen elsírtam magam, mert azt hittem ezek a bohókás kis ugrándozásai amikkel átlendült a túlvilágra...nem lehet mindent trükkökkel és és koksszal feltupírozni, valahol beletörik, elfárad, cérnává vékonyodik a lélek. talán túl komolyan vette a szerepeit, megjárta a birodalmakat valóban... pedig ezeknek a látomásoknak nincsen semmi de semmi tanulsága, nincs mögötte stílus, világeszme, rendezőelv, összefüggés. ezek hiánya miatt, ezek hiánya miatt halt meg? 
    tehát az ördög nem hisz a történetekben. tehát most nem egy tudósnak feszül neki, hanem egy álmodózónak, egy fantasztának. az alku egyik nyereménye az örök élet, a másik pedig egy nő, akitől gyereke születik, csakhát a nő halandó, és kihal mellőle. csakhát ebben a Faustban nincs semmi csodálnivaló. vásári komédiás ő, aki középkori temperafestményeket mutogat a lányának egy nagy könyvből, amiben ő Krisztusként jelenik meg, egészen megdöbbentő a filmben ez, itt már kezdett rossz érzésem lenni.  de az emberek nem kíváncsiak őrá. ez az ő nagy bánata. ez a történet meg egy másik történet már, semmilyen kapcsolatban nincs a fantáziával, a képzelettel. először is, ahhoz nem kellenek ilyen "látványok", ezek abszolút nem hatnak jótékonyan a fantáziára. hiszen elképzelni sokkal élénkebben tudunk dolgokat, mint azt amit bárki konkrét vizuális képekben megmutathat nekünk. persze az nem ilyen kényelmes. a képzelethez kell képzelet. öt lelket kell bejuttatnia Parnasszus Apónak egy csodálatos tükrön átlökve őket a saját agyába. ez a film története. mindezt azért kell megtennie, hogy a lányát ne vigye el az ördög, vagyis a folyton cigiző Tom Waits... közben pedig Heath segít neki, nagy fehér orrát beleüti a dolgukba. az ő figuárja teljesen érthetetlen. gyerekeket segélyezett, de végülis korrupt alak volt, elsikkasztotta a pénzt. igazából ennyi derül ki róla. de az egész rettentően drámai, csak nem értem, hogy miért. aztán végül meghal végre, felakasztják. a lány az ördögé lesz, de valójában nem. kisétál onnan, az ördögnél nagyobb hatalma van, családot alapít, és egy plüssmacit ajándékoz a szép kislányának. valami plázában, a rosseb egye meg...a doktor pedig a hideg utcán folytatja azt, amit eddig.  papírmasékkal pantomimozik. tehát végülis nem tudom miről szólt ez a film, ki volt heath, és mi volt a szerepe, miért halt meg. gyanítom, hogy végülis ez is csak egy látványosság volt, a felhőkig ívelő létrákon gólyalábazó jelenet filmje. ez is ugyanolyan várási komédia volt mint ami a filmben szerepel, és nézői a plázából odaráncigált idióták.  
   megyek ki a moziból, ami ma tömve volt, és hallom ahogyan az emberek beszélgetnek. én semmit nem értettem ebből, de rohadt jó volt...mondja az egyik. azt gondoltam hogy nagyon szar lesz, de végülis nagyon jó volt...így a másik. próbálom megfejteni a világot ilyen filmek alapján. de csak a káoszt érzékelem, hogy még nagyobb, még színesebb látvány, látvány az egész. kellene valaki aki kimond dolgokat akár ilyen szórakoztató filmekben. várom, nagyon. 
"Bizony szép, illik így tenni bátyáddal! hiszen te még csak 24 éves vagy, s én már har...har...uram Jeszusz, segélj kimondanom! harminc."

"Minél jobban tágult látköröm, minél több műremekkel ismerkedtem meg a világirodalomban: annál jobban meggyőződtem, mi hiányzik a mi költészetünkben. Forma - nem jambus és trocheus - hanem ama benső forma, mely a tárggyal csaknem azonos. Érezni kezdtem, mi az, miben a mesterek - Homértól Bérangerig-ig, - egyeznek: bár külsőleg - kor-nemzetiségi viszonyok szerint - oly különbözők. Ezt a valamit megfogni, magyar viszonyaink köz reprodukálni vala törekvésem."

Irodalmi nevelés
Egy tantárgy filozófiája tanulók számára (részlet)

A görög, a világ leggondolkozóbb népe, nem tudott úgy gondolkozni, mint a mai népek, mert csak egy nyelvet ismert. Ismerj meg tehát idegen nyelvet is, hogy jobban gondolkodhass a magadén. De csak a magadén gondolkodjál, ha azt nem akarod, hogy gondolkodásod roskatag legyen, mint a felemás kövekből épített ház. A saját köveidet gyűjtsd, a magad bányáiból: e bányák nemzeted nagy költőinek művei. Elsősorban annak, aki leggazdagabb szóban és gondolatban, aki legjobban tudott magyarul. A Toldiból többet tanultál magyarul és magyarul gondolkodni mint talán minden más könyvedből együttvéve. Most azt hiszed, hogy nagyon ismered és szereted: olvasd mégegyszer és látni fogod, hogy nem ismerted és nem szeretted eléggé. Olvasd addig, míg minden kifejezése, minden szava lelkednek egy részévé válik, kötörölhetetlen, elveszthetetlen kincseddé. Stílusod gazdagodik, a stílus gazdagsága a gondolat gazdagsága."
Babits Mihály.

06 febbraio 2010

A lélek fürdője a művészet. Paizs Goebel Jenő versei

"Hisz önmagad homloka a bélyeg,
Ami utálja, s nem adja vissza
Önmagad, te hiú féreg.
E finom rajzot az elrajzolt vonalba.
Hisz a szemednek rabszolgái várnak,
Hogy hunyd le, és befelé nézzél
E kegyetlen macska homálynak,
S ott újra megigézzél!"

"Mi szép, mi űzve lassan el
Kering a haldoklás felé.
Az örök életrács elé.
Az én szavam a te szavad
Űr felé zendül, rácson kifelé.
Angyalod, erőd vagy egy egész jómagad!
Vissza a jogod felé.
Hogy zendüljön lelkem, a te jó pásztorod,
És megyek utánad a rácson kifelé.
Ne sújtson ezért reám haragod!
S ne küldj vihart se a Sion-hegy elé."

Járnak az élőholtak,
S meleg van.
Házak, a sunyik időt rabolnak
Az egérlukban.
Sajnálnád e bádogdobozt az útszéli porban,
Mi haszna van, máló kátránypapír,
Kiugró szög szúette fája
A rögből kisír!
Hegy oldalán szőlőgerezd,
Verejtékes e nyár,
Szamárhegy bűze él, szeresd!
Övé is az öröm, a kár,
Az időt nevesd!
És dárdaként mered négy templomtorony,
Oly furcsa, oly groteszk...
Hogy elfog utálatom,
Mint halat a háló!

Csumpinak (1923.)

Az élet oly szép, mint a halál,
De ne nézzünk a kancsó üres fenekére.
Mert szomjas lelkünk úgy sem talál
Enyhülést az élet sajgó sebére.
De barátnőm, e puszta semmi,
Gyűlöletem, fájdalmamnál nagyobb,
Hogy megvakít az árja,
Derültté tébe bús eget,
S így lőn lelkem háborgó hazája
Megpihenve, áldva a szeretetet.
Reményt szomjazva: Hál' Isten,
Fájdalmam nemes érce csiszolódott,
Lekopva, hogy dús gyümölcse
nemes érzésünknek teremjen.

Ne nézz tükörbe,
te vásott gyermek, rossz szomorú
Tükör, tudod, torz a görbe
Orrfacsar ború.
Mind-mind hamis,
De szeme
Int, és úgy áll, mint piramis lelked felé kerítve
Mindent, ami bájt nyújt, s kellem
Zokogja szét
Életed haladó során, ha Isten
Leheli jóságát, színét.
Ez Ő szemében látva meg
Értéked, ami Őbenne van.
Gyengeségeddel dacolva rég
Túltesz úgyis az idők során.

Minek is hallgatnám az erdő madarait?
A legkedvesebb madár a te hangodban
dalol. Akár megmutatja, aki elrejti Isten
az ég csillagait, a legtisztább csillag a te
szemedben ragyog. Akár megnyitja is
április a virágokat a kertben, a legszebb
virág, a te szívedben virágzik. Ezt a tüzes
madarat, ezt a nappali csillagot, a léleknek
ezt a virágát szerelemnek hívják.

"Az én számomra nincs más megváltás, mint csak a művészet."



"1896. július hó 4-én születtem Budapesten, Édesapám saját házában, aki magyar nemes volt, amire én büszke vagyok! Így növekedtem sok betegségen átesve, rám nehezült a melanchólia, ami aztán művészetre inspirált. Először Zemplényi, majd szeretett mesterem, Réty (sic!) István vezetése alá kerültem, akitől aztán sok kincset átvettem, s most is még növendéke vagyok."

Az 1900-as évek elején azonban a Goebel fiúk - még mit sem sejtve a jövőről - a házbeli gyerekekkel együtt a hatalmas udvaron vagy a szomszédon grundon múlatták az időt. Gyermekkori játékaik között különleges szerepett játszott egy karácsonyra kapott laterna magica. Míg Ödön megírta a különböző szabadságharcok történetét, addig Jenő üvegre rajzolta ezeket a képeket, és az üveglapra festett, áttetsző képeket esténként rögtönzött előadás keretében levetítették a házbelieknek.

Vajon mit ígért a barbizoni erdő Paál László kései utódjának, aki kezében rongyosra olvasott Dante-kötettel érkezett ide? Paizs Goebel, amint lehetősége nyílott rá, egész nap az erdőt járta. A barbizoni erdőben sejtelmes, borongó árnyak, kidőlt, korhadó fatörzsek, göcsörtös ágak várták, melyekről tanulmányrajzok sorát készítette. "Te, én nekem van sok szénrajzom is, csupa tanulmányokkal előzöm meg a festés nehézségét, mert a rajz fontos ám!" 


Szent Sebestyén alakjában a művész nemcsak hivatása magányával, hanem a tekintetek kereszttüzében álló modell helyzetével is azonosul. A vézna test mezítelenségében egyszerre tárul fel fel a külső és belső önképre reflektáló önirónia, és az önnön kötöttségeitől szabadulni nem tudó művészsors képe. A festő-látnok szerepének vállalását társadalmi szinten az egzisztenciális kiszolgáltatottság tapasztalata kíséri. A háttér mellvédje mögött, lenn a mélyben egy városka - talán éppen Szentendre - sötét lombok közt megbúvó háztetői, kanyargó utcácskái látszanak, távolabb alkonyi fényben fürdő lankás hegyek zárják a horizontot. A mélykék égbolt és a házfalak itt-ott felizzó rőtvöröse a közelség-távolság érzet színbeli ellenpontozásával tovább árnyalja a mártírszerepről kialakított képet. A művész arcán azonban nem elsősorban a szenvedés, nem a mindezen felülemelkedő hit, és nem is a kétségbeesés, hanem mindennek a rezignált tudomásulvétele tükröződik.

"Az omladozó falakkal és düledező palánkokkal körülvett, rongyos kulipintyókkal megrakott és szegényemberekkel benépesített, gyomfölverte szntendrei zugokban is szivárványszínekből sarjad álmokat látott. (Kállai Ernő, 1948, Fővárosi Képtár XXXIV, 3-6.)

"Vannak olyanok - írja De Chirico-, akik nem ismerik a vonalaktól és sarkoktól való félelmet. (...) De mi, akik ismerjük a metafizikus ábécé jeleit, tudjuk milyen örömöket és fájdalmakat zár be egy porticus, egy utca sarka, vagy pedig egy szoba, egy asztalnak a felülete, vagy egy doboznak a széle." (idézi Passuth Krisztina)

01 febbraio 2010

if

IF you can keep your head when all about you
Are losing theirs and blaming it on you,
If you can trust yourself when all men doubt you,
But make allowance for their doubting too;
If you can wait and not be tired by waiting,
Or being lied about, don't deal in lies,
Or being hated, don't give way to hating,
And yet don't look too good, nor talk too wise:

If you can dream - and not make dreams your master;
If you can think - and not make thoughts your aim;
If you can meet with Triumph and Disaster
And treat those two impostors just the same;
If you can bear to hear the truth you've spoken
Twisted by knaves to make a trap for fools,
Or watch the things you gave your life to, broken,
And stoop and build 'em up with worn-out tools:

If you can make one heap of all your winnings
And risk it on one turn of pitch-and-toss,
And lose, and start again at your beginnings
And never breathe a word about your loss;
If you can force your heart and nerve and sinew
To serve your turn long after they are gone,
And so hold on when there is nothing in you
Except the Will which says to them: 'Hold on!'

If you can talk with crowds and keep your virtue,
' Or walk with Kings - nor lose the common touch,
if neither foes nor loving friends can hurt you,
If all men count with you, but none too much;
If you can fill the unforgiving minute
With sixty seconds' worth of distance run,
Yours is the Earth and everything that's in it,
And - which is more - you'll be a Man, my son!