Szólt az asztal: jaj, te szék,
el nem hinnéd semmiképp,
a hőtől annyit szenvedek,
s négy lábamon tyúkszemek!
egy kis sétát tehetnénk,
levegőznénk! csevegnénk!
egy kis pletyka szabadon!
így szólt az én asztalom.
Az asztalhoz szólt a szék:
mennék én, ha mehetnék!
őrültség a gondolat!
nem tudunk, hát nem szabad!
Sóhajtva szólt az asztal:
már a próba is vigasztal!
annyi lábon, mint neked,
ennyin járni csak lehet!
Lassan mentek tipp-topogva,
le a lépcsőn a városba,
és bicegve és kocogva
körbe forogtak totyogva,
minden ember felkiáltott,
aki látta azt a párt ott:
ni! az asztal és a szék!
levegőzni jöttek épp!
Fasoron át messzi zöldben
kastélyt láttak lent a völgyben,
elkeveredtek! estig jártak,
sehogy haza nem találtak,
míg kalauznak az erdőn át
béreltek egy kis kacsát!
egy cincért s egy egeret!
egész díszkíséretet!
Otthon aztán boldogan:
ó, hogy mentünk, mily vígan!
ünnepeljük a napocskát!
együnk szalonnát, babocskát!
s velük ettek: kacsa, cincér,
az egérke volt a pincér,
s fejre állva táncolt mind,
míg kidőltek egyenkint.
Nessun commento:
Posta un commento