EIN HAUS, EIN WORT, EINE BIBLIOTEK.
Két nyögvenyelősen faragott földgolyóbist (kiszaggatott fa) látok. Nem teljesen egyforma, magas téglalap alaprajzú szürke oszlopon helyezkednek el: egyiken öltönyös férfi áll, a másikon (valamivel lejjebb lévőn) egy nő ül, fekete és egyszerű kosztümszerű ruhában. Ránézvést a művész talán pár pillanattal az ihletett fafarigcsálás előtt döbbenhetett rá, hogy a két nem, két különböző világ. A néző a banális közhely közé ékelődve már csak azon tud elmélkedni az első döbbenet után,(ja, csak ennyi?) hogy milyen aránytalan és elrontott gömbformákat lát.( pedig még a földrészek is bele vannak faragva s kifestve) De az is lehet, hogy megrendelésre készült. Hirtelenkedve elnagyoltan, már- már trehányul faragta a földgolyókat az alkotó: semmi csiszolás, ráspolyozás nyomát nem látni. műgond? ugyan, öregem...a koncept világa beette magát a képzőművészetbe: igénytelenség formájában. a test fölösleges lózung, az anyag lenézést szenved. Madách 13. szín, („Győzött hát a vén hazugság”) az űrben, a kiállítótér közönyös vákumában lebegnek suta képek és szobrok nagyképű címkékkel. az egész ott ágaskodik mint valami indulat, rücskös, szálkás felület csúnya festékkel mázolva. Óvódás dühhel lett lekenve, na. (Stephan Balkenhol, szül: 1957., Paar auf Weltkugeln, 1993.)
A névtáblák érekes módon a legszebbek a múzeumban, tipográfiai gyönyörűségek. Ma még mindenki neve ugyanolyan szép betűkkel szedve, egymás mellett. Az idő kegyes döntőbíró.
,
Tony Cragg elnyújtott márvány-csigaházai már többet adnak, a szemnek, a képzeletnek. A fehér csigaház a földön fekszik. (Mr. Lanky a csiga helyett az autók vezérműtengelyére asszociált a márvány szoborral kapcsolatban.) A vonalak lustán kitágulnak és kilengenek a forgatás (kiöntéskor?) lassúsága miatt...Lassúság? Ezt a hatást kelti. Megkövült vonaglások, egy számítógép agyából, nemes, klasszikus anyagokba transzformálva. Itt például, ha nem is carrarai, de márvány.
Hosszúra nyúlt az idő, a szobrász olyan szétterpeszkedő idő-szobrot készített, ami pont ellenkező fizikai jelenségből adódóan is lehet ilyen artisztikusan eltorzult: rettentő gyors forgatás, kőcentrifuga rázhatta ezeket az arcokat, testrészeket, állatkákat ilyen formájúvá. Előző állapotában még gyurma vagy agyag lehetett ez a kő...Cragg olyan metamorfózisokat mutat be, amik már gépek pixeljei között zajlanak. Kiindulása mindig figurális: vesz egy (jelen esetben) fület, amit a gép "meggyúrmáz", aztán egy szobrász-gép bronzba önti. (kadmiumsárga forgatott bronzfül) A művész dolga egyedül a számítógép munkájának felügyelete, a mozgásállapotok egy véletlenjéből egy állapot kiválasztása, (előtte a program elkészítése...)
A számítógép az esetlegestől ihletett teremtő-gép. Gép-Isten. Amit azonban eldönteni képtelen: az az esztétikum. Azt csak az ember tudja kiválasztani, és felügyelni.
Elképesztő szoborformák lehetségesek: dekonstrukciós formák, amik a statikus stabilitást nélkülözik, nem felfelé nyújtózkodnak mint a gótika tornyai, és kőcsipkéi... ezek a szétesés, a torzulás, nagyszerű metaforái.
Dalít is zavarbaejthetnék ezek az amorf alakzatok, képi fáziskésekké szétesett arcok. Olyan gyors lett az idő, hogy már iszonyú lassú formákká folyik szét.
(Tony Cragg: Body motion, 2001, Declination 2003)
Nessun commento:
Posta un commento