Kondor Béla: 16

1. Eszményi portré, végső erőfeszítéssel.
2. Az ökörnyálas majom-segg-Költőnek igaza van.
3. Ne várjanak patyomkin-otthonban páncélos otthonban páncélos nők.
4. Páncélos otthonomban ne várjanak cirkálók.
5. Bévül a zokogás visszhangja ne mástól.
6. Szégyent, bánatot, kudarcot mondok itt.
7. Tintafoltok a Biblián, vakargatott a cím.
8. A Szent Könyvek bőre bajuszt visel.
9. S nem ráadásul hord bajuszt a főkötő alatt.
10. Istenem, neved a káromkodásból való.
11. Főkötő, bőrkötés; finomszőrű pergamenek.
12. Oltárról füst, de tűz nem való soha.
13. A nő-nyikorgató kristály-szamárnak újra.
14. Nekem este van, másnak tán ábránd lesz.
15. Az igazsághoz biztos viselet kell.

16. Belsejében a félve zokogás, nem kell a másé.

ez itt a szomorúság előszobája
a lélek helyett a tárgyak ideje
könny és tűz emészti el
a testeket
mi továbbmegyünk
hisz már semmi se számít
a sátán az, aki ámít
a sátán nem ember
beteg a tenger
a lelked a tenger

kiteszik a húst ismét

Rezignált veszteglésem naplójegyzete. Díszlet: még mindig a keleti pályaudvar. Kiteszik a húst. Működik a Resti. Lassan már tíz éve a dolgok állni látszanak. Nem jutok egyről a kettőre. Se lakásom, se magánéletem, s közben szinte észrevétlenül, elmúlt az ifjúság.

Lojalitásom határtalan, énnálam soha semmi nem múlik el, nincs idő. Bevezetett a szellem birodalmába, majd egyedül hagyott. Hiányoznak Emléki úr elmélkedései. Azért születtem, hogy jelet adjak. Jelet adjak valamiről... ami már nincs. Egy olyan lény vagyok, akinek tulajdonképpen nincs helye itt? Halálom fel se tűnne. Talán el is tűnök hirtelen, mint erdőben a vadnyom...Eltékozoltam mindenem, amiről

párbeszéd

szépen énekel ez a kis gerle
szomorú szamuráj, kéne egy hamutál
"ne fáradj vele"
gyengéden múlik el a gyengéd
élénk az elméd, de több kell: angelina jolie
levágta a mellét egy tavasz
ravasz ez az új kor
új kihívásokkal
szeress nőként, dögölj férfiként
oldod a magányom
kell valami révület
drogom vagy, nehéz nélküled

lassú eső.. tavasz
kár minden panasz

a mosolyodnak íze van
pedig nem ízlelhető
a gondolatnak szárnya van
pedig nem horgony
hány éves gémkapcsok...
összezavart emberi arcok
régen, régen megunt harcok...

nem tudom, hogy a szerelem a régi vagy én
de egy ideig én ismétlődni éreztem a dolgokat
a érzelmekben, a barátságban, még a szenvedésben is
aztán megállt a folyamat
és elkezdődött
egy új, kendőzetlen valóság...

maradj.
maradj te szép mai valóság!

de leonard cohen búgó hangjába
fanyar szájszögletébe még belelopózol
félelmeimbe még begubózol
az a fülbemászó vagy, akitől mindig féltünk gyerekkorunkban
hogy belemászik a fülbe
és a nem bemászással is bemászott

pedig hát mostmár pontosan tudom, hogy mit akarok és azt kapom, amit akarok
de úgy vagyok veled, mint egy rossz hajlammal
megszoktam
az üres órák unalmát, ahogy kegyetlenül aposztrolfáltad hosszú kapcsolatunkat
néhány sorban elintézve
a síró nőt, akinek egy fáradt férfi a fejét
az ölébe hajtja

egyébként józsef attila is...
akkor lett rosszul, amikor végre révbe ért.
belőlem is a szélcsendben tisztul
a genny