oszkár, szecska, oeszká, csészényi, széchényi avagy a Könyvtár

Egyszer majd a könyvtárat is meg kell írni. A Könyvtár állandó embereit. Akik itt élnek, a szellemi Olümposzon. Itt töltik az időt. A "mesterséges éden"-ben. (Lamartine). Az időseket, a fiatalokat. A középkorúakat. A büféseket. A könyvtárosokat. Könyvtárosok generációit akiket végigéltem itt. 10 éve járok ide. A.-t aki mindig itt van. Aki mindenkivel jóban van és aki egyszer soron kívül is bejöhetett. Reggel 7-re. (?) A bácsi nem értette, hogyhogy egy olvasó már a teremben van - ráadásul A. Bár neki ez természetes. Ő ide tartozik. Ő nem olvasó; ő több, mint olvasó. Sőt, több mint Kutató. A Terror házából jött ide. Ez is egyfajta Terror Háza. Nem volt mindig ilyen, régen más hangulatú volt ez a könyvtár. Akkor még én is bűnözőnek néztem ki (legalábbis az olvasójegy tanúsága szerint). Úgy néztem ki,  mint Vadai Ágnes, B. szerint. Egy bőrszíjjal szorítottam le a nagyon göndör hajamat akkoriban. Kék szemhéjfestéket használtam - azt a Kék angyal című film miatt.... (Már nem festem magam, mert ettől sem öregszem. És még elsőévesként Filológia-szeminárium keretében felzavart egy nagyon ambiciózus doktorandusz-tanárom a Kézirattárba Kováts József-(Csokonai-kortárs) verseket begépelni. Ott volt egy vers a Festett orczáról. Talán ez is közrejátszott, hogy negligálom az arcfestést. Ugyanis a Költő elmarasztalja a magukat festő nőszemélyeket. Igencsak elmarasztalja őket...) Sokat tanultam és olvastam akkor is. 18 éves voltam. Több mint tíz éve. Ennyi ideje vagyok a nemzet könyvtárában tag. Egyszer éjjel kettőkor még itt voltam. És hajnali 6-kor, újra. Múzeumok Éjszakája volt.. Hát az szép volt. 2005 júniusa. Az oszk volt a főhadiszállás, innen indultunk barátokkal csillagtúraszerűen a Város 12 múzeumába. Lehet, hogy volt az 13 is...Biciklivel szeltük át a várost aztán visszatekertünk ide a hegyre még megnézni a Hadtörténetit, az MNG-t és persze az Otthont képviselő Széchényit, ahol a cuccokat le is lehetett rakni. Volt pezsgő és kedves könyvtárosok, akik egész éjjel virrasztottak. Aztán 2006-tól valahogy minden rosszabb lett, fogalmam sincs miért. Ma már rosszkedvű hely lett ez a könyvtár. Jobban szeretem a fszek-et, pestiesen szólva az örvájn-t, vagyis a Központi Szabó Ervint. Ott van élet! Az művészeti olvasóba pofátlanul betelepedő orvostanhallgatókkal és a folyamatos egyetemista-divatbemutatóval. Öltözködési tippeket lehet ott gyűjteni. Menő hely, na. Pedig itt az oszkárban is jó rendezvények vannak, sok könyv van itt. Mégis, mégis valamiért, nem jó már. Annak idején 2004 telén mondta az a csinos és ambiciózus doktorandusz lány nekünk, hogy majd ahogy telnek az évek mindig más könyvtárat fogunk szeretni és máshova fogunk járni. Én voltaképpen hűséges maradtam a Széchényihez. Szépek itt a fények. De erről majd máskor...

"Nem is olyan sok ez"

Tegnap, a postán történt velem valami, ami anyám szerint a válság végének jele. Márminthogy flörtölt velem egy jóképű postás. Tényleg szemtelenül jóképű volt. Mintha valami női magazin példa-statuáltja lenne. Hát...nem az esetem. Az ilyen férfiak. De ez most mindegy is. Azért jól esett a kedvessége. Valami Amélie-kommandó-féle lehetett ez neki: örömet okozni az embereknek a jelenlétével. Mert lehet így is! De ezt sokan nem akarják tudomásul venni persze. Szóval nem gondolom, hogy személy szerint nekem szólt volna. Ha így van, az se számít. Mindegy, mondaná WS. Mindegy. Nem sokáig lakom már a Keleti pályaudvarnál. Reményeim szerint néhány hónap múlva örökre elbúcsúzom Pesttől mint lakóhelytől, és akkor maximum Buda. Maximum. (De szívem szerint faluba mennék. Kolozsvár környékére, esetleg valahova a Dunántúlra. Vas megyébe. Úgyis a Vaskorban élünk. És nincs is szebb és jobb hely annál.)

 Tehát éppen Zs. számláját fizettem be akinek az anyukájával aznap nagyon kora reggel találkoztam. Félreértettem az üzenetét, reggel 8 este 8 helyett. Fatális tévedés volt, ezért az ágyból kiugorva rögtön a kórház egyik rendelőjébe futottam. Átadni a kulcsokat. Aztán vissza. A cuccokért. De ez most lényegtelen. Nagyon nehéz ám egészséges embernek bemennie a betegek közé. Borzongató érzés. Gottfried Benn (aki maga is orvos)  írt erről megrendítően. Minden tiszteletem az orvosoknak és azoknak akik gyógyítanak. Bármilyen értelemben. Emberpróbáló dolog. 

Tehát a posta. Egy hosszú konzultáció, könyvtárazás, és doktori szeminárium (A modernség ambivalenciái...úristen, de unalmas téma, kevesebb, sokkal kevesebb tiszteletem azoknak, akik ezekkel a trisztán (álá Petri) elméleti ügyletekkel töltenek el éveket az életükből. Bocsánat, de ez nem olyan fontos. Hagyjuk meg ezt a filozófusoknak, azok közül is csak a legnagyobbaknak. És mi foglalkozzunk az irodalommal...dehát hogy is lehetne ezt elmagyarázni egy büszke agyú  férfinak...sehogy. )

Tehát végre a posta. Oda már mindezek után kerültem el. Mi az, hogy kerültem... Odavánszorogtam. Nem vagyok jó formában mostanában. Ez valami bölcsész-betegség, az állandó fáradtság és levertség. Ehhez egy jól kezelt melankólia. De most a fáradtságnak más oka is van. (Betegség...) A lényeg, hogy vártam egy fél órát a postán. Rájöttem, hogy ezt most ki kell bírni. A várakozást. Odamegyek a pulthoz. A fiú szélesen rám mosolyog. 

- Sokat várt?
- A napnak ebben a szakaszában, igen, soknak tűnt.
- Munkából jött? Dolgozott eddig?
- Igen. (mosoly, merthogy amit mi csinálunk, az sokaknak NEM számít munkának. Véleményüknek keresetlen formában gyakran hangot is adtak. Egyfajta proletár-gőg ez. A munkaidőt "ledolgozók", a hétköznapok hőseinek rátarti büszkesége rejlik mögötte. De tévednek, természetesen tévednek ebben.)

A postásfiú megnézi a csekken szereplő összeget:
- Dehát nem is olyan sok ez! (Itt már gyanakszom: lehet, hogy a kormány titkos ügynökével állok szemben?)
- Hát nem...
- De mostmár jön a pihi- (vagy pihe) puha jól megérdemelt pihenés, nemdebár?
- (Mosoly, zavarban lévő bólintás). Hát...igen, talán.
- Nagyon boldog karácsonyt!
- Köszönöm szépen, viszont kívánom...

Különösen a pihi-puha, vagy pihe-puha kifejezés döbbentett meg. A srácban keveredtek a Cosmopolitan eszményi férfijének, a sármos Ken barbinak, a hurráoptimista kampányembernek és a plázák giccsben úszó reklámszólamainak karakterjegyei. Egy magyar postán. Tömegben, december elején. Kilépve mégis átjárt valami öröm-féle. Szép volt azért ez...Szép jelenet és az volt benne a legszebb, hogy meglepődtem. Nagyon szeretek meglepődni. Hajrá világ, okozz nekem minél több ilyet!