A vistai templomban...

"Minden kis szin megkezdi a külön életét a beáramló fényben, egy-egy párta, vagy fölhajtott bagazia, mell-rojt és előlkötő úgy villog, mint a gyémánt, fényszórók sziporkázásában. Még a kevésbé muzikális megfigyelőnek is hangérzetei támadnak, a szinekben muzsikát hall lüktetni, tudatalatti finom remegésekkel: a halványkék vállak alapanyaga tiszta, tündöklő szoprán, ebbe mint kisérő másodszólamon vegyül a vállakon lefutó piros varrat, a férfinép padjaiból sötétebb szinek, a barna és a fekete baritonjai és basszusa hömpölyög bele az egységes nagy szin-hangversenybe, mely szinte emeli és fesziti a kicsike templomot." 

Des Esseintes herceg megfigyelése a szinekről és az emberekről

"Kétséget kizáróan hirdette, hogy annak az embernek a szeme, aki az ideálról álmodozik, ábrándokat hajszol és alkonyattájt titkok fátyolát tépdesi, általában a kék szint és a leszármazottjait kedveli, igy például a mályvát, a lilát, a gyöngyházszürkét, ha ezek a szinek tompitottak maradnak és nem hágják át azt a mezsgyét, melyen túl elvesztik egyéniségüket és violaszinűvé vagy közönséges szürkévé alakulnak át. 

   Ezzel ellentétben azok az emberek, akik hetvenkednek, a teltek, a dúsan vérmesek, a kemény kanok, kik megvetik az előételeket, a kis kalandokat és fejüket vesztve ajtóstul rontanak be, többnyire sárgák és pirosak rikoltó fényeit kedvelik, a bibor és a krómszinek cimbalom ütéseit, melyek elvakitják és megrészegitik őket. Végül az elernyedt és ideges emberek szeme, kiknek érzéki vágya füstölt és erősen sózott ételekre gerjed csak fel, a túlfűtött és renyhe emberek szeme, majdnem kivétel nélkül a narancsszint kedveli, ezt a nyugtalanitó és beteges árnyalatot,melynek ragyogása talmi és savanykás lázaktól erjed."

Des Esseintes herceg berendezi öregkori otthonát

"Különös élvezete telt abban, hogy egy nagyon megvilágitott szobában maradjon egyedül, az elsösétült és alvó házak közepette. Ebbe az élvezetbe pedig talán egy kis hiúság - valami sajátos elégtétel is - vegyült, melyet azok a kései munkások ismernek, kik felemelve az ablakok függönyeit, egyszerre észreveszik, hogy körülöttük minden kihunyt, minden néma, minden halott.

Lassankint, egymásután próbálta ki a szineket. A kék a fáklya világánál mocskos zölddé változik. Ha sötétkék, mint a kobald meg az indigó, megfeketül, és ha világos, szürkévé maszatosodik. Végül, ha nyilt és kedves, mint a türkiz, elhomályosul, megadja magát."