Egy film a nőről (szerelem) és egy film a férfiról (egy hét...) A nő hősiességében, ami abroszokban, villákban, apró sóhajokban van elrejtve, és aztán a találkozás abban a finom hajszagú lugasban, tiszta, fehér ruhában. Ezen a prizmán keresztül: a férfi minden és igaz. Egyetlen éjszaka, Rómeó és Júlia egyetlen éjszakája: ez a szerelem? Aztán pedig az a teherautó. Amikor Iván a kimondott szótól, a "minden éjjel"-től menekül el, és akkor azt látja hogy Mari szeme természetellenesen megnagyobbodik, de csak az egyik szeme, aztán évekig álmodik vele, látta a nyakán kidudorodó ereket. Az erőlködés Mari, az erőlködés. Pedig Iván egy könnyed, boldogságra hajlamos született sármőr. Ugyanakkor ő akkor és most is egyszerű ember, sohasem lett volna hős. Azonban méltósága van, magánya. Talán a történelmi események kényszerítették ki, hogy hős legyen? Hiszen nekünk az olaj volt az életünk mondja Iván, aki...nem Rómeó, hanem egy kedélyes, életerős mérnök: az anyja kertjében francia rózsáknak külön ágyás jutott.
Szereptévesztés? A halálos szerelem lehetetlen? A túlerős vadvirág volt az, aki őt szerette. (Vannak emberek akik szeretnek, és vannak emberek, akiket szeretnek- Ivan az utóbbiból való.) A vadvirág, az a csodálatos életerős nő jelentett az ÁVÓ-nak, lebiggyedő szája keménységról tanúskodott, mosolygása pedig a régi képeken, megtépett zászló. Mert vannak, akik akkor is hősökké kell hogy váljanak, amikor senki és semmi nem kéri ezt tőlük.
A nő bátorsága túlzott erővé változik, eltorzítja testében a lélek apró félhold alakú szelíd részét, így az ezüstöt felváltja a vas. 57'-ben kimegy ő is Svájcba, a Szerelem után, ahova a férfi egyszerűen tér meg, minden gonoszság nélkül, az olajos csatornák bugyogását érezve: egy kétszer szabadabb világba. A túlzott erő ellen menekül, (máshogy huzalozott szíjak vannak ott) egy erővonalas világba, rendszerekbe megy, az unalmas nyugat-európai nő mellé, aki számon tartja mennyit dohányzik, és hogy járkál-e éjjel a szobájában. (Természetesen külön alszanak). Az ablakban virágpalánták, fejletlenebbek mint a Mama rózsái. Afféle virághagymából kinőtt csenevész tünemények: jácint meg gyöngyvirág -kezdemények. Egy terméketlen házasság: sose lett gyerek. Svájcban nincsenek olyan szép kovácsoltvas díszítésű szobák mint Budapesten. Legalábbis a filmben.
Szereptévesztés? A halálos szerelem lehetetlen? A túlerős vadvirág volt az, aki őt szerette. (Vannak emberek akik szeretnek, és vannak emberek, akiket szeretnek- Ivan az utóbbiból való.) A vadvirág, az a csodálatos életerős nő jelentett az ÁVÓ-nak, lebiggyedő szája keménységról tanúskodott, mosolygása pedig a régi képeken, megtépett zászló. Mert vannak, akik akkor is hősökké kell hogy váljanak, amikor senki és semmi nem kéri ezt tőlük.
A nő bátorsága túlzott erővé változik, eltorzítja testében a lélek apró félhold alakú szelíd részét, így az ezüstöt felváltja a vas. 57'-ben kimegy ő is Svájcba, a Szerelem után, ahova a férfi egyszerűen tér meg, minden gonoszság nélkül, az olajos csatornák bugyogását érezve: egy kétszer szabadabb világba. A túlzott erő ellen menekül, (máshogy huzalozott szíjak vannak ott) egy erővonalas világba, rendszerekbe megy, az unalmas nyugat-európai nő mellé, aki számon tartja mennyit dohányzik, és hogy járkál-e éjjel a szobájában. (Természetesen külön alszanak). Az ablakban virágpalánták, fejletlenebbek mint a Mama rózsái. Afféle virághagymából kinőtt csenevész tünemények: jácint meg gyöngyvirág -kezdemények. Egy terméketlen házasság: sose lett gyerek. Svájcban nincsenek olyan szép kovácsoltvas díszítésű szobák mint Budapesten. Legalábbis a filmben.
De tehát '57: a nő ekkor már mindenre elszánt, a nagy akarást felváltja egy alku. A férfi nem marad vele, de gyermeket kap tőle.
Ez volt az Élet, tehát. Fájdalmasan rövid ekkora tévedésekhez melyeket túlerős durvasággal követünk el. Nem is egészen úgy volt...Az első film végén, abban a pillanatban még hős voltál, Mari, viszonzatlan szerelmedben: a polgári neveltetésű Iván és te a mindenre eltökélt parasztlány között. Ennek visszavonása ez a film, vagy éppen kimondása a valóságnak? Van-e pillanatnyi örökkévalóság? Vagy csak a teljes életünk dönti el kik vagyunk? Szomorú amit mond Makk Károly. Nincs permanens hősiesség, a szerelem pedig abban a pillanatban létezett csak. Ez valamilyen magyarázat? Mindenképpen illúzióvesztés. Hiszen Marival bánunk legkegyetlenebbül, ismét, de Marinak már esélye sincsen arra, hogy régi tündöklésében újra szerethessen. Lemossa hős-bohóc arcáról a festéket, valamilyen ócska krémmel, és megfogja a rozsdás kórházerkélyt. Ennyi maradt. A nők szemmel láthatóan nem szeretik egymást. A lánya, Marinak hívja az anyját. Eszter, a lány, habár már harminc fölött jár jócskán, úgy viselkedik mint egy egyetemista, gondjai is azok, egyedül a film elején tűnik érettebbnek.
A film cezúrája mégiscsak a bal lapocka alatti anyajegy, vagyis pontosabban: apajegy. Itt törik meg a jég. Itt lesznek egymásba "szerelmesek" apa ás lánya, innentúl kezdve a jelenben játszódhatna a film. Miért is ne? Iván is ezt akarja, ő az Életet akarja mindig, jobban a Szerelemnél. A múlt pedig olyan fájdalmas és bizarr. Egy árnyék ujjai tapogatják Iván olyan sebeit, amiket nem ismerhet... A legfájdalmasabb: a nő csak ezen keresztül tud beszélni: a materiális világon át, egyébként néma marad. A férfi pedig, már régen beletörődött a magányba, szintén alapvetően néma, akkor beszél amikor kérdezik. Ez egy olyan ország, ahol mindenki tud mindent mindenkiről. Ez ott van benne, egyik pillanatról a másikra már visszakerül ebbe a stílusba, a lábáztatásba. Egyszer még felpattan egykori elárulója? mellől, másik pillanatban újra vele wiskyzik a Marximban. A jutalom mégis Esztert illeti: ő megkapja a papát, mint családot, mint társat. Az élet nem volt soha igazságos. Mari öngyilkos lesz? Tűnődhetünk itt már kissé idegesítővé váló dés lászlói szaxofonszólóban, és Einsteint is elgondolkoztató víznyalábokat bámulva. (A lány lakásában is ott volt Einstein, ő tudós ugyanis. Egy komoly lány lett belőle.)
A nő szerelme vassá válik, a férfi szerelme bágyadt napsugár, és a lányuk kabátban áll. Svájca megy kikapcsolódni a budapesti villamosozás után. "A matematika olyan mint a költészet, gondoljon Goethére. "
p.s. Ezután a film után már nagyon nehéz úgy látni a Szerelmet, ahogyan előtte.
A film cezúrája mégiscsak a bal lapocka alatti anyajegy, vagyis pontosabban: apajegy. Itt törik meg a jég. Itt lesznek egymásba "szerelmesek" apa ás lánya, innentúl kezdve a jelenben játszódhatna a film. Miért is ne? Iván is ezt akarja, ő az Életet akarja mindig, jobban a Szerelemnél. A múlt pedig olyan fájdalmas és bizarr. Egy árnyék ujjai tapogatják Iván olyan sebeit, amiket nem ismerhet... A legfájdalmasabb: a nő csak ezen keresztül tud beszélni: a materiális világon át, egyébként néma marad. A férfi pedig, már régen beletörődött a magányba, szintén alapvetően néma, akkor beszél amikor kérdezik. Ez egy olyan ország, ahol mindenki tud mindent mindenkiről. Ez ott van benne, egyik pillanatról a másikra már visszakerül ebbe a stílusba, a lábáztatásba. Egyszer még felpattan egykori elárulója? mellől, másik pillanatban újra vele wiskyzik a Marximban. A jutalom mégis Esztert illeti: ő megkapja a papát, mint családot, mint társat. Az élet nem volt soha igazságos. Mari öngyilkos lesz? Tűnődhetünk itt már kissé idegesítővé váló dés lászlói szaxofonszólóban, és Einsteint is elgondolkoztató víznyalábokat bámulva. (A lány lakásában is ott volt Einstein, ő tudós ugyanis. Egy komoly lány lett belőle.)
A nő szerelme vassá válik, a férfi szerelme bágyadt napsugár, és a lányuk kabátban áll. Svájca megy kikapcsolódni a budapesti villamosozás után. "A matematika olyan mint a költészet, gondoljon Goethére. "
p.s. Ezután a film után már nagyon nehéz úgy látni a Szerelmet, ahogyan előtte.
0 megjegyzés:
Posta un commento