ez az ablak
nincsen most más
ez a csicsergés
és lágyan elrebbenő gyors madarak
a platánlevelek integető tapancsain
egy aranyba mártott, bátorító mozdulat
int, hogy lenni kell
most semmi nem kell
csak az ablak és a képernyő
közti szemmozdulat
szabadság és áldozat
úgy vagy jó ahogy vagy: lenni jó
s talán a nyugalom a béke közeledik
az évszak a délután kortalan gyerek
a levelek és a fények lassú omlása
mindig így volt mindig így lesz
vagyok aki vagyok
hogy éltünk-e valaha
nem tudom integet a lomb
csak az ablak van s csak ezek a fények

s lám

"És aki megközelítheti közeledő pincéit, bort hozat haza, s az emberek csöndesen koccintgatnak, nem éneklik ugyan a zilahi himnuszt, de halk, vontatott beszélgetésükből, mint zsoltár énekel ki, hogy az élet a csodáké, a sorsé, s megrendülni nem szabad sem az életen, sem a csodákon, sem a sorson. Hiszen mikor Etelközben voltunk, s ki-kicsaptunk prédára, hányszor jöttünk arra haza, hogy se feleségünk, se sátrunk, se gyermekünk, s lám, még mindig élünk"