"Mit akart költő úr ezzel a verssel kifejezni?
- Semmit - mondta szelíden a költő.
- Ezt elhiszem, de úgy gondolom, hogy ezt némileg zavarosan csinálja. Általában az a vélemény, hogy ilyen felhőkarcoló szörnyűség még nemigen jelent meg magyar nyelven.
- Nem a tiszta értelem kifejezését kerestem - mondta szelíden a költő.
- Ez teljes mértékben sikerült.
- Egy hangulatot akartam megrögzíteni.
- Minő hangulatot, ha szabad kérnem?
- Hogy az érzelem mérónja a titkok mélységeinek lemérésénél odvába húzódik a fekete pillanatok elől - mondta szelíden a költő.
- Igen - mondtam megdöbbenve. - Igen. De azért mégis szeretném, ha valamivel világosabban...
- Nagyon szívesen - felelte szelíden a költő. - A költemény halvány visszhangja annak a gránitostornak, amely ott csattog a lélek rengetegében. A szív kamrái titkos járatokon megtelnek a velő gondjaival, és vad zuhanással ereszkednek a csiga teljén lábélláb vízgőzvíz hastájhas...
- Elég, elég! - kiáltottam rémülten, és - felébredtem."
Nessun commento:
Posta un commento