Álmodott vers

esik az eső
lyukas a szárnyunk
add meg kérlek
mit várva várunk

éjszakai halászat

a szemem mögötti tengert

homokfal fedi le

türkiz, szürke, sárga szemcsék

ráfeszül a szemhéj

elefántbőr-lebernyege

az alakjuk kristály,

nem szabályos, földöntúli minták:

az álom lábai mártóznak bele.

a parton vonaglanak közel az ébredéshez

a reggel sós és nedves

amit fogtam:könnyben áztatott halak

a ritka levegőtől megfulladnak,látom

a fény széttépi a hálót

a türkiz homokfalból

egy kis szemcse a szememben maradt 

Ez már nem nyári alkonyat

Még ifjúságával tüntet a nyár,

Még dagadóra szítt kebel a domb,
A rácskerítés peremén
Még csókolózni könyököl a lomb.

Még titkolják sóhajuk a szelek,
S mint a hancúzó gyerekek,
Rugdalják a napozó utakon
A furcsa ördögszekeret.

De estefelé hirtelen
Elkomolyodik a világ -
Ez többé már nem nyári alkonyat,
Fájdalmasak a fák.

Összebújt testük sötét és hideg,
Csak felsovárgó csúcsukat
Ragyogja be nagymessziről
Valószínűtlen fényével a nap.

Valami fáj a tájnak. Csattanó
Izzása merengésbe hal,
Érzi a vén föld, mily rég volt szegény
Igazán boldog s fiatal.

Most álmodja mélázón vissza tán
A nyolcvanmillió éves nyarat,
Mely eónokkal ezelőtt
Ontotta rá az ifjú sugarat.

Az volt a nyár! Tüzelt a fény
A dinozaurusz páncélos övén,
S az élet boldog szörnyalakokat
Próbálgatott, nagy páfrányok tövén.

De aztán jött a vénség, és a föld
Fáradt lett, rosszkedvű, beteg,
Jött a jégkor, s az ember jött vele,
A boldogtalan szörnyeteg!

A természet még kisérletezik,
Gyúlnak ujjongó, kurta, vad nyarak,
Élni, boldognak lenni még,
Óh, ragyogjatok ősi sugarak!

Hiába. Elszalad a nyár.
Bús ember, megállok a fák alatt.
Elkomolyodik a világ,
Ez többé már nem nyári alkonyat.

A csókrahajló lomb közül lehull
Egy koraősz, rozsdásodó levél.
Az ördögszekér megáll az uton,
És feljajdul a szél.

citromfű tea a kertben

Megfelelő közegben tudok dolgozni most már több mint egy hete. A természet jelenlétét semmilyen könyvtár nem tudja felülmúlni motiváció tekintetében. Egy kertben ülök, ahol cerregnek a tücskök, madárhangok hallanak, éjszakánként előcammog egy-egy sün, és Robi, a fehér kismacska pedig lepkékre vadászik. Egyik délelőtt megjelent a kert közepén egy különös látogató is: egy rókakölyök. Sajnos vele nem találkoztam, de állítólag alig lehetett elzavarni, meg akarta ismeri a ház lakosságát és főleg a területének védelmét még csak tanuló kismacskát. A nyár is állatgazdag volt. A csíki havasokban láthattam biztonságos távolságból medvecsaládot, rengeteg juhot, lovat, tehenet és sok-sok szép ragadozó madarat. Persze ezeknek a hosszú kirándulásoknak köszönhetően borult rám most a rengeteg munka. Ennek testi-szellemi kínjait a kert közvetítette nyugalom egész szépen ellensúlyozza. Saját szüretelésű citromfű teát iszunk, hallgatjuk az elsuhanó repülők hangjait és Fauré Rekviemjét a számítógépen.