És mi lesz a földönkívüliekkel?

A szivacsok azért kénytelenek húsra fanyalodni, mert mélytengeri életterükben más táplálék csak elégtelen mennyiségben áll rendelkezésre. Egy-egy kicsiny rákot több mint tíz napig emésztenek.

ki ismeri Zétát?

"Azután mondják meg majd ők is, hogy ismertek-e engem. Dehogy ismertek! Az állatok ismerik egymást, az ember nem. Még Dsidsia sem ismer engem, pedig feleségem és őrző angyalom, s nyitva előtte fiókom és szívem egyaránt. De azért nem ismer. Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.

Egy leány tanított erre engem."

füst milán a fákról és a mai nap

Diófa: beissza magába az egész éj feketeségét.

Százados fa: minden kis szélben rezgő levélke az övé - a hatalmas test érzi a kis levelet.

Tündéri almafa előttem, - aranyalmákkal, - a nap mindent bearanyoz, arannyá változtat. - Beszédhangok az úton.

// itt a rondelláknál is van egy aranyalmafává (árgyélus fájává) kinevezett fa---lezárták a földsüllyedés miatt//

Ha e hársfát nézem: az a biztos érzésem, hogy ilyet, - nyarat, virágzást mindig látni fogok, sosem pusztulok el.

Ma délután sétáltunk a Barabás villa fölötti kertben: néhány sarokra van Berény Róbert egykori lakásától, akivel Füst Milán is milyen jó barátságban volt. (derült ki Pécsett még télen) Azóta a Nyolcak Budapestre jött.

A villa szökőkútja néma, és nincs Apollinaire-es hangulatunk se, borús az idő.

A Berény-emléktábla előtt felkiálltok, és a járókelők is felnéznek a táblára, aztán zavartan továbbmennek, ebben mi az érdekes.

Most pedig Füst Milán naplók az oszk-ban. Pepinnek megszületett az unokaöccse 3 és fél kiló, Vonnegutot idéz és ujjong.

Ma kitéptük a gazt a virágcserépből, nehéz döntés volt, de kitéptük. A többiek nem tudnak továbbfejlődni, ez most egy szükséges "majomkenyérfák-elleni" védekezés volt. Apám festi a házát, nemsokára készen van.

Texas, Budapest.
Madárcsicsergés, Latinovits-évforduló.

A régi sopron...

A régi Sopron. Aki csak kívülről ismeri, csak épületeinek hangulatát szívta magába, látott ugyan belőle valamit, de nem mindent. Ott kell élni, az otthonokban, a régi házak függönyözött szobáiban, régi bútorok gondozottan csillogó környezetében, amely szinte a villany éles fénye mellett is a petróleumlámpa meg a gyertya aranyát idézi. Az emberek mindenkiről mindent tudnak születésétől a haláláig, s halk, legtöbbször jóindulatú suttogással adják tovább egymásnak a híreket. 

Ebben a régi Sopronban mentem egyszer a festőközön keresztül, át az Ikva-pallón.

A zugokat sápadt villanyfény csak egy-egy kis folton világította meg, s a házak mint szunyókáló emberek pihentek, zsalujuk résein átszűrődő fény sejtelmessé enyhítette a lámpaközök tintakék éjszakáját. Kilenc óra lehetett. Egy csukott ablakú kis ház előtt váratlanul zongorahang állított meg. Gyermek gyakorolhatott, - Bartók egyik kis zongoradarabjának ügyetlenül botladozó ütemei szűrődtek ki belülről. Úgy álltam ott, mint akit orvul mellbevágtak. Én magam élem a bartóki muzsikát, de ebben a hangulatban szinte szentségtörésnek hatott. Ide Haydn kellett volna vagy egy olyan zongoramuzsika, amely még a csembalo vagy spinét zümmögését idézi.

Nos, ez a régi Sopron van meg Horváth József festészetében.