"Post-existentia
Nem nyughatsz
addig, se halva, se élve,
míg át nem szőtted
árnyad és szined
a szerelem végtelen
szőttesébe,
a béke aztán lesz
csak a tied."
már napok óta álmok sorozatban b-vel és a-val. már az imáimban is így szerepelnek együtt: b. és a. Lám, lám agyam, a lelkem óriási erőkkel, megfeszülten dolgozik a helyzet, a szituáció feldolgozásán. Most történelmi időket élünk. Most minden végleg el fog tűnni, radikálian ami már régen nincs. Most eltűnik minden ami már nem hozzám tartozik. A Balaton segít a feloldásban. Mese-tó. Minden Titkodat elringatja és odaadhatod neki minden fájdalmadat. Istebnem még sose fájt senki e4nnyire . Még talán P.se pedig ő aztán nagyon nagyon fájt. Még sose fájt senki ennyire. Elveszetettem az egyetlen barátom, barátaim. Legutóbbi álomban úgy ültetek az üres térben mint két Fáraó szobor- Abu Szimbelben, mereven, érinthetetlenül. A hideg Király és a Hideg Királynő belefagyva a sakktáblába. Én pedig mint valami mesesztereplő szólítom őket, tudom, hogy olyan Szfinxek, akiknek jól kell felelnem, különben nem lesz jövőm. Álomfoszlányok. "Még ez a betegség is, panaszkodom"... Erre A. rámnéz: kissé elfancsalodott arccal, "igen, a betegség". Meggyötört. Dehát a Szerelem tele van gyötrelemmel. Én csak azt adtam tovább, amit kaptam. Mégcsak nem is azt én sose voltam bosszúálló, én csak menekültem. B. mozzanatlan, sivatagban ülő Fáraó.
S még egy dal, hogy Tőled elbúcsuzzak.
Buli L-ékkel, az egész VAN-film világa megelevendedik. Otthon vagyok mégiscsak, gyógyulok. Aranyos és édes szép nyár van, Balatonfövenyes Szent Antallal, a keresűt meg majd...É. Zürichben, néptánc Pomázon. A PIM-ben új barátságok. És új Szerelem is talán. Egyszer ez az időszak, ez a tömény, meddő szenvedés os mitológia lesz, a többéves szakítássorozat, ezek csúnya, borzalmas csalások is megszelidülnek és hideggé válnak, mint Moszkva tér. Amilyen most az arculat. Csak alkonyatkor szép. Finoman elrendezett, tervezőasztal-szerű. A fák egyenesen állnak. Furcsa dőlésszögek. Emlékszel még a villamos végállomásra? NNÁ-tanulmányt fogokm írni és andalúziai zenét hallgatni egy spanyol fiúval. Duende. Nem is olyan rossz az élet. Amíg az ember még mindig történhetik valami, és élni fogunk a múlt romjain mint a patkányok, gnosztikus hittel fogunk kételkedni a Rózsakeresztesekben. És művészettörténet és em,berek és Élet. És derű. És utazás. És megtalált hivatás. És Irodalom. És Szerelem. Medve, testvérem levele. A Shakesbeerben Maszák tanár úr halála. Értitek, pont ott! M. éppen hozza az almafröccsöt, és furcsán egészen hideg arccal kinéz felém. Akkor mondták be a rádióba. Aki mindig eredeti nyelven idézte az angol címeket! Romio end Dzsuliet ahogy mondta és rázta azt a gyönyönyű, egyenesszálú ősz hajkoronáját! (Ezt meg J. sejtette meg, J. nagyon intuitív... J. már szeret engem) Utolsó búcsúa porhanyós melegből, ami az ifjúság volt, ami a az Esterházy volt és ezeknek az Embereknek a kora, akik most meghalnak, sorozatban. kíméletlenül. Jönnek a hideg éles, szürkék. Jönnek a kapitalizmus vértelen csirkeszárnyai. csak emlékeinkben marad meg az a világ, amiben Latinovits kiállítást néztünk (egyik első randinkon, egy forró júliusi nap a Moszkván, emlékszel?) élt, amiban Bárdos Tanár úr mesélt Ostvátról ... még egy kicsit marad Kolozsváron. Mégis köszönöm Kolozsvárt, mert olyan mintha a gyerekünk lenne. Ahol szálló nyilak vannak a kapukon kovácsoltvasból, ahol a szél a szellem és a lélek szele mindig fúj és talán sosem hagyja abba. Ahol létem egy darabja megőrződik, a kékes, zöldes hegytető finom hullámvonalában, egész hada a vágyaknak a fejemben, és az elvágyódásnak a szereteted felé ami sohasem érkezett meg, és melletted kutyagolok szomorúan, magányosan. Talán mostmár te is boldogabb vagy. Vale vale. Üdvözlet. Budapestről, Móricz Zsiga kalaplendítésével.
