Őszi kérdés

Megtágul ismét a tömött
világ. Ágbogaik között
egyre nagyobb darabokban
őrzik a fák az eget.

A végtelenből jő a szél,
szárnyán madár és holt levél,
messze röpülnek a széllel –
lankad a nyári verő.

Az ablakodnál ülsz, s figyelsz,
vagy tán csak ülsz, nem is figyelsz –
szürke ború a szivedben,
hallgatod énekeit.

Volt egyszer pártod és hadad,
most itt tűnődöl egymagad –
ó, nem elég, ha szeretnek,
hogy te szeress, az a fő

Sötét-hajú, mi lesz veled,
ha majd az ősz benned temet,
benned alél el az élet,
száll a levél, a madár?

Csorba Győző